by

Del Bosque fél szemmel már a franciákra figyel

2013. March 22. Friday in Előzetes, Hírek, Világbajnokság 2014

A spanyol válogatott szövetségi kapitánya tart a francia válogatottól, azonban a jövő keddi ütközet előtt a címvédő spanyolokra a finnek legyőzésének feladata vár.

Vicente Del Bosque

Del Bosquét már a jövő keddi selejtező izgatja.

A világbajnoki selejtezők I csoportjában Franciaország és Spanyolország három meccs után 7-7 ponttal áll, a két gárda eddigi egyetlen pontvesztése az egymás elleni 1-1-es döntetlen volt. A címvédő spanyol nemzeti együttesre pénteken a finnek elleni összecsapás vár, ám Vicente del Bosque nemcsak a soron következő meccsre koncentrál, hanem az azt követő, franciák elleni idegenbeli összecsapásra is. A két gárda jövő héten kedden méri össze erejét a párizsi Stade de France-ban.

“A francia gárda kiváló, Didier Deschamps keretét olyan remek játékosok alkotják, mint a miénket. A franciák a tavaly őszi találkozónkon pedig már bizonyították is, hogy mire képesek. Ki merem jelenteni, hogy bizonyos szempontból jobbak is voltak nálunk” – jelentette ki Del Bosque az októberi összecsapás kapcsán, amelyen Sergio Ramos szerzett vezetést a spanyol válogatottnak, azonban a második félidő hosszabbításában Olivier Giroud kiegyenlített.

Pénteken a spanyol válogatott az I csoport sereghajtóját, Finnországot látja vendégül: a spanyolok sikerének az oddsa 1.08 1.08 Unibet, a döntetlenre 12.00 12.00 Unibet, a finnek győzelmére 34.00 34.00 Winmasters a szorzó.

“Magabiztosak vagyunk, de minden ellenfelünket tiszteljük, többek között Franciaországot is. Egy kicsit tartok ettől az összecsapástól, ugyanis jelenleg a két csapat közötti különbség elhanyagolható. Biztos vagyok benne, hogy hazai pályán nagyon motivált lesz az ellenfelünk” – jelentette ki a spanyol szövetségi kapitány a franciák elleni mérkőzés kapcsán.

Forrás: Unibet

Sportfogadás - Unibet

Related Articles

Leave a Reply