Clark lett a Blackpool új edzője

2014. October 31. Friday in Angol Championship, Hírek

Lee Clark
Megtalálta új edzőjét a Blackpool labdarúgócsapata, amely a távozó belga Jose Riga helyére a Birmingham City korábbi főnökét, Lee Clarkot szerződtette.

 

A 42 éves szakembert tíz napja rúgta ki az angol másodosztály utolsó előtti helyén álló klub, de a sereghajtó azonnal lecsapott rá.

“A fő célom az, hogy sikerüljön a csapatot benntartanom a másodosztályban, és onnan tudjunk építkezni tovább. A jelenlegi helyzetünket tekintve ez nagy kihívás. Hiszek a játékosaimban, bízom benne, hogy elérhetjük a céljainkat” – nyilatkozta Clark.

Az egykori angol U21-es válogatott középpályás játékosként a Newcastle, a Sunderland és a Fulham csapatait erősítette, edzői pályafutását a Newcastle-ben kezdte, onnan vitte magával segítőnek Glenn Roeder a Norwich együtteséhez.

2008 novemberében kapta első menedzseri megbízatását a Huddersfieldnél, ahol három évet töltött el. 2012 júniusában igazolt Birminghambe, de a mostani szezonban semmi sem jött össze. Clark mérlege is siralmas volt a menesztésekor: 116 tétmérkőzése közül mindössze 33-at nyert meg, ehhez az elmúlt 25 év legrosszabb átlagát produkálta a klub élén.

Nem sokkal jobb a helyzet a Blackpoolnál sem, amely 14 forduló után tíz vereséggel, három döntetlennel és egy győzelemmel az utolsó helyen áll. Szombaton hazai pályán az Ipswich Town ellen meccsel, a Blackpool győzelmére 2.00 az odds, a döntetlenre 3.50, míg a vendégek sikerére 2.05 szorzóval lehet fogadni.

A felek legutóbbi blackpooli összecsapása 3-2-es vendégsikert hozott, míg februárban az Ipswich Town otthonában gól nélküli döntetlen született.

“Olyan tapasztalt edzőre volt szükségünk, mint Lee, aki nehéz háttérrel is feltűnően jó munkát végzett legutóbbi csapatánál” – nyilatkozta Karl Oyston elnök a klub hivatalos honlapján. “Szükségünk van valakire, aki megtalálja a megfelelő szerkezetet, és pozitív szemléletet hoz” – tette hozzá.

Forrás: Unibet

Sportfogadás - Unibet

Related Articles

Leave a Reply