by

Az Újpest-Fradin debütál a játékvezetők új szerelése

2014. April 3. Thursday in Egyéb, Hírek

A pénteki Újpest-Ferencváros rangadón viselik először a hazai labdarúgó-játékvezetők az új adidas szerelést.

 

Kassai Viktor FIFA-bíró a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) csütörtöki sajtóbeszélgetésén elmondta, hogy Farkas Ádám segítőivel együtt abban a szerelésben fut majd ki a Szusza Ferenc Stadion gyepére, amelyet a nyári, brazíliai világbajnokság játékvezetői is viselni fognak. A hétvégén már nemcsak az NB I-ben, hanem az NB II-ben és az NB III-ban, valamint a futsal-bajnokság legfelső két osztályában is ugyanezt a szerelést húzzák magukra a bírók.

Az új szerelésben a játékvezetők nadrágja és sportszára egységesen tengerészkék lesz, fölül pedig négyféle színárnyalatú – a tengerészkék mellett égszínkék, élénk citromsárga, valamint téglapiros – mez közül választhatnak. Kassai szerint azt még nem lehet tudni, hogy a fővárosi derbi játékvezetői pontosan melyiket használják.

“Ez attól függ, hogy az Újpest és a Ferencváros mezőnyjátékosai és a két kapus milyen mezt viselnek majd. A lényeg, hogy a játékvezetők jól megkülönböztethetőek legyenek a játékosoktól” – jelentette ki a legismertebb magyar FIFA-bíró, aki hozzátette: a hétvégétől már több mint 200 aktív játékvezető viseli majd az új szerelést, a távlati cél pedig az, hogy a megyei osztályokban közreműködő bírókkal együtt mind a 3500 játékvezetője is ebben az egységes szerelésben vezessen majd.

Császári Attila, az adidas Budapest Kft. marketing igazgatója elmondta, hogy a magyar labdarúgó-válogatott az ősszel kezdődő Európa-bajnoki selejtezőkön is az ő szerelésükben játszik. Ennek megfelelően Pintér Attila szövetségi kapitány csapata a hazai mérkőzéseken meggypiros mezben és nadrágban, valamint zöld sportszárban, idegenben pedig tiszta fehérben lép pályára.

Pfeifer Katalin, az MLSZ marketingvezetője kiemelte, hogy a szövetségnek 2016 végéig szóló megállapodása van az adidasszal, amelynek értelmében minden korosztályú válogatott a világvezető sportszergyártó cég termékeit viseli. Hozzátette: nagy hiányt pótoltak azzal, amikor külföldi mintára tavaly bevezették a magyar labdarúgó-válogatott hivatalos szurkolói mezét. Újságírói kérdésre válaszolva elmondta, hogy a szurkolói mez a kívánt játékos nevével feliratozva 7 990, a válogatott tagjai által viselt eredeti felső pedig 19 900 forintért vásárolható meg a sportszergyártó cég üzleteiben, valamint az MLSZ webshopjában.

kf \ sgr \ sag

MTI 2014. április 3., csütörtök 11:34

Sportfogadás - Unibet

Related Articles

Leave a Reply