Csak az Európa Ligában megy a Portónak

2014. April 3. Thursday in Hírek, UEFA Európa Liga

Rossz főpróba után mind a Porto, mind a Sevilla jó előadásban bízik a labdarúgó Európa Liga negyeddöntőjének első összecsapásán.
Lucho Gonzalez

A Porto idei szezonja nem nyerte el eddig a szurkolók tetszését.

A portugálok az elmúlt négy szezonban nem szenvedtek annyi vereséget, mint a 2013-14-es idényben: négy éve ugyan becsúszott négy zakó, és el is úszott a bajnoki arany, három éve és tavaly ugyanakkor veretlenül, tavalyelőtt pedig egy vereséggel nyerték meg a portugál bajnokságot.

Ehhez képest az idei szezon maga a pokol, a Bajnokok Ligájából is simán kiesett a csapat, valamint 25 forduló alatt már hatszor elbukott a Primeira Ligában, és azt még talán a szurkolók is megbocsátanák, ha az ősi rivális Benfica és Sportig ellen ment volna rosszul, de az Académica, a Marítimo, az Estoril és a Nacional elleni botlás megmagyarázhatatlan.

A portugálok még mindig állnak az Európa Ligában, ahol a BL-búcsú után először a német Frankfurt ellen jutottak tovább több idegenben lőtt góllal (a hazai 2-2 után Németországban 3-3-ra végeztek), majd meglepetésre kiütötték a jobb erőkből álló Napolit is.

Luis Castro edző szinte belekalkulálta a vasárnapi, Nacional elleni vereséget, ugyanis több kulcsemberét is pihentette. A portugál szélső, Silvestre Varela és francia védő, Eliaquim Mangala a keretben sem volt a bajnokin, noha ők tényleg alapemberek, hiszen az EL összes meccsén kezdőként jutottak szóhoz eddig. De nagy valószínűség szerint szóhoz jut Josue és Carlos Eduardo is, előbb csak a kispadon ült, utóbbi négy percre beszállhatott.

A Sevilla könnyedén, veretlenül vette az Európa Liga csoportkörét, majd kiverte a szlovén Maribort, a nyolcaddöntőben aztán a városi rivális, egyébként a hazai bajnokságban sereghajtó Betis megdolgoztatta, ellene csak tizenegyesekkel sikerült továbblépni.

A bajnokságban az ötödik hely nagyon jónak számít, bár a Sevilla teljesen kiszámíthatatlan, hiszen egy héten belül képes legyőzni a Real Madridot, majd kikapni a Celta Vigótól.

Unai Emery vezetőedző leginkább két gólerős játékosában bízik: a horvát támadó középpályás, Ivan Rakitic az idei szezon tétmérkőzésein már 16 gólnál és 18 gólpassznál jár, míg a kolumbiai támadó, Carlos Bacca 19-szer talált be az ellenfelek kapujába.

A hazaiak győzelmére 1.95 az odds, a döntetlenre 3.60, míg a Sevilla idegenbeli sikerére 4.20 szorzóval lehet fogadni.

Forrás: Unibet

Sportfogadás - Unibet

Related Articles

Leave a Reply