by

Az új olasz kapitány megvan

2016. June 8. Wednesday in Hírek, UEFA EURO-2016

Giampiero Ventura
Azt lehetett már tudni, hogy Antonio Conte az EB után távozik az olasz válogatott éléről, és a Chelsea-nél folytatja, de most az is kiderült, ki lesz az utódja.

A befutó Giampiero Ventura lett, akit a tapasztalata, a morális értékei és a csapatvezetői képessége miatt választottak meg kapitánynak, mondta Carlo Tavecchio, az olasz szövetség elnöke.

A 68 éves Ventura kétéves szerződést írt alá, ami az oroszországi világbajnokság végéig szól.

“Ventura mestere a szakmájának. Az újításait több más edző is átvette, rengeteg korábbi játékosa lett válogatott, és elképesztő tapasztalattal bír abban, hogyan kell a fiatalokat formálni” – méltatta az új kapitányt Tavecchio.

Ventura fizetése évi 1,3 millió dollár lesz, és a hivatalos bemutatójára július 18-án kerül sor. Az elmúlt öt évben a Torinónál dolgozott az újdonsült kapitány, a Bikákat előbb feljuttatta a Serie A-ba, majd kétszer is az első tízbe vitte a csapatot, amely a legutóbbi idényt a 12. helyen zárta. A Torinótól már a bajnokság után elköszönt, és meg is van az utódja Sinisa Mihajlovic személyében, akit még a szezon hajrájában menesztettek a Milantól.

Ventura rengeteg klubnál megfordult a pályafutása során, dolgozott a Veneziánál, a Leccénél, a Cagliarinál, a Sampdoriánál, az Udinesénél, a Messinánál, a Napolinál, a Veronánál, a Pisánál és a Barinál is, mielőtt kikötött Torinóban. Bajnoki címet viszont csak egyszer tudott nyerni, 1996-ban a Leccével végzett a harmadosztály élén.

Az olasz válogatott a franciaországi Európa-bajnokságon az E csoportban szerepel majd, ahol Belgium, Svédország és Írország lesz az ellenfele. A squadra azzurra a belgák ellen kezdi meg a szereplését június 13-án. A belga győzelemre a szorzó 2.60, a döntetlenre 3.10, az olasz sikerre 3.10.

Forrás: Unibet

Sportfogadás - Unibet

Related Articles

Leave a Reply