by

Az Austria edzője Fink lett

2015. May 28. Thursday in Egyéb, Hírek

Thorsten Fink
Az Austria Wien kispadjára két hete még a legtöbb osztrák forrás egybehangzó állítása szerint Felix Magath, Mirko Slomka és Armin Veh volt a legesélyesebb. Ezek után kisebb meglepetésre ugyan német szakembert, de Thorsten Finket nevezte ki a bécsi klub, aki hét év után térhet vissza az osztrák labdarúgásba.

Az Austria két éve még bajnok, tavaly pedig a 4. volt, de idén a hatodik vagy a hetedik helyen végez, attól függően, mit játszik a hétvégi, utolsó fordulóban a bajnok Salzburggal. A vasárnapi bajnokin az Austria hazai győzelmére 7/2 az odds, a döntetlenre 11/4, míg a Salzburg idegenbeli sikerére 3/4 szorzóval lehet fogadni.

Az együttes a 2014-15-ös idényt Gerald Baumgartnerrel kezdte, őt március 22-én Andreas Ogris váltotta, aki vasárnap búcsúzik a csapattól.

Az új edző, Thorsten Fink érkezését csütörtökön jelentette be a klub, a 47 éves szakember kettő plusz egy évre kötelezte el magát a lila-fehérekhez.

“Nagyon örülünk, hogy sikerült megállapodnunk Finkkel, akiért több klub is versengett, mégis az Austria lett a befutó. A klub számára a legfontosabb az volt, hogy megfelelő szakembert találjon, hiszen stratégiailag ez a legfontosabb a következő évad előtt” – nyilatkozta a klub sportigazgatója, Franz Wohlfahrt.

Fink játékosként a Bayern Münchenben ért fel a csúcsra, a bajoroknál 1997 és 2006 között futballozott, nyert négy bajnoki aranyat, három Német Kupát és tagja volt a 2000-2001-es Bajnokok Ligája-győztes együttesnek. Edzősködni éppen Ausztriában, Salzburgban kezdett, ahol pályaedzőként számítottak rá 2007-2008-ban, később Ingolstatdtban, Bázelben, Hamburgban és legutóbb a ciprusi APOEL-nél dolgozott, a svájci FC Basellel 2010-ben és 2011-ben bajnoki aranyat nyert.

Fink hivatalosan bemutatására szombaton kerül sor a Generali Arénában.

Forrás: Unibet

Related Articles

Leave a Reply