by

Nem tart nagybevásárlást a nyáron a Chelsea

2015. May 28. Thursday in Angol Premier Liga, Hírek

Jose Mourinho
Az angol bajnoknak nincs szüksége jelentős erősítésekre a nyáron Jose Mourinho szerint, a portugál menedzser úgy véli, hogy az ő csapatában játszanak a világ legjobbjai.

A Chelsea viszonylag könnyedén nyerte az angol bajnokság idei küzdelmeit, ugyanakkor a Bajnokok Ligájában korán búcsúra kényszerült. A londoniak mestere ugyanakkor nem érzi, hogy kerete megerősítésre szorul, Mourinho szerint ugyanis a nyugat-londoni egyesületben játszanak a világ legjobb játékosai. A portugál mester elvárásai alapján a következő szezonban a címvédés mellett előre kell lépni a nemzetközi porondon is, ám ezt nem a nyári igazolások által látja biztosítottnak.

“Elégedettek vagyunk a játékosainkkal, persze, két-három labdarúgó mindig jön-megy, ez normális. Azokra van szükségem, akik már most nálunk játszanak, mindenkit meg akarok tartani. Ezen a nyáron nem az lesz a legfontosabb, hogy igazoljunk, hanem, hogy senkit se engedjünk el” – mondta Mourinho.

Az utószezonra készülő Chelsea menedzsere külön kiemelte, hogy szerencsés volt ebben az idényben, mert elkerülték a sérülések a csapatát, a bajnokságban három labdarúgója is akadt, aki végigjátszotta mind a 38 mérkőzést.

“Hogy tudnék jobb csatárt igazolni Diego Costánál, vagy középpályást Nemanja Maticnál? Nem jönnek nagy nevek, a nagy nevek a bajnokoknál vannak” – tette hozzá Mourinho.

A londoniak június 2-án a Sydney FC otthonában lépnek pályára felkészülési meccsen: az ausztrálok sikerének az oddsa 13/2, a döntetlenre 9/2, a londoniak győzelmére 2/7 a szorzó.

Forrás: Unibet

Related Articles

Leave a Reply