by

A Marseille már keresi Bielsa utódját

2015. April 30. Thursday in Egyéb, Hírek

Marcelo Bielsa, szinte biztos, hogy nem marad az Olympique Marseille futballcsapatának edzője. Az argentin szakembertől az előrelépést várta a klub, ami a tavalyi hatodik hely után nem is volt irreális elképzelés.

Generic

A Marseille remekül szerepelt 30 fordulón át, tapadt az élen álló két klubra, a Paris Saint-Germainre és a Lyonra. Előbbit le is szakíthatta volna, de április 5-én hazai pályán 3-2-es vereséget szenvedett a PSG-től úgy, hogy kétszer nála volt az előny. Ezzel pedig valami megszakadt a csapatban, kikapott a Bordeaux és a Nantes otthonában egyaránt 1-0-ra, majd múlt pénteket otthon a Lorient is megleckéztette 5-3-ra.

Vincent Labrune klubelnök szerint a négymeccses vereségsorozatért és az 5. helyre való visszacsúszásért Bielsa a felelős, és a francia sajtó szerint már keresi is a megfelelő utódot. A Sports.fr portál szerint a szűkített listán előkelő helyet foglal el Andre Villas-Boas, a Zenit edzője és az a Claudio Ranieri, akit legutóbb a görög szövetség rúgott ki a válogatott sikertelensége miatt.

Az angol Telegraph ugyanakkor úgy tudja, hogy felmerült Patrick Vieira neve is, a 38 éves, korábbi világ- és Európa-bajnok játékos jelenleg a Manchester City tartalékcsapatát vezeti, de esélyeként emlegetik a nagycsapat élére is, amennyiben Manuel Pellegrini menedzser távozik a nyáron.

A PSG egykori edzője, Luis Fernandez szerint Bielsa eltávolítása hatalmas hiba lenne: “Ez az edző szenvedélyes és csodálatos. Minden, csak nem egy zsoldos. Ugyan nem nyert bajnoki címet a Marseille-jel, de helyreállította a csapat büszkeségét. Számomra sokkal nagyobb csalódást okozott néhány játékos. Azt gondoltam, hogy egy ilyen remek edzővel előreléphetnek majd, mint tette azt annak idején Bilbaóban például Iker Muniain. De ha Bielsa nem tudott kezdeni semmit velük, akkor másnak sem fog sikerülni.”

A Marseille még négy meccset játszik, pénteken a Metz otthonában lép pályára. A hazaiak győzelmére 10/3 az odds, a döntetlenre 13/5, míg a vendégek sikerére 5/6 szorzóval lehet fogadni. Ezt követően az OM-re még a Monaco, a Lille és a Bastia elleni csata vár.

Forrás: Unibet

Sportfogadás - Unibet

Related Articles

Leave a Reply