by

A bajnoki címet is akarja a Watford

2015. April 27. Monday in Angol Championship, Hírek

A Watford már biztosan a Premiershipben szerepel a következő idényben, ez már eldőlt egy fordulóval az angol másodosztály zárása előtt.

Generic

A Watford nagyszerűen kezdte az idényt, majd télen jött egy kisebb hullámvölgy, de ebből gyorsan felállt a csapat, és a bajnokság hajrájában parádésan szerepelt a Championshipben. A Tőzsér Dánielt is foglalkoztató együttes a legutóbbi 13 bajnoki meccséből mindössze egy vereséget szenvedett el, tíz alkalommal győztesen hagyta el a pályát. A legutóbbi öt bajnokiját kivétel nélkül sikerült megnyernie.

Szombaton a Brighton otthonában győzött 2-0-ra a gárda, és miután a riválisok eredményei is kedvezőek voltak, eldőlt, hogy a Watford lesz a Premiership egyik újonca ősszel. A feljutás azonban nem elég Slavisa Jokanivic vezetőedző számára, ő a bajnoki címet is szeretné megnyerni együttesével.

Előfordulhat, hogy ehhez már egyetlen pontot sem kell szereznie csapatának, amennyiben a második Bournemouth hétfőn kikap a Boltontól, az utolsó forduló eredményeitől függetlenül Tőzsérék a bajnokok. Ha a Bournemouth nyer, akkor a Sheffield Wednesday elleni hazai összecsapáson biztosíthatha be elsőségét a gárda.

“Az egész idényben nagyszerűen küzdött a gárda, igazi privilégium, hogy az első helyen állhatunk a tabellán. Az elődöntőt már megnyertük, de meg akarjuk nyerni a döntőt is” – utalt a bajnoki cím elhódítására a szerb szakember.

Arra, hogy a Bournemouth hétfőn legyőzi hazai pályán a Boltont, 2/7 az odds, a döntetlenre 11/2, a vendégek diadalára 10/1 a szorzó.

Forrás: Unibet

Sportfogadás - Unibet

Related Articles

Leave a Reply