Az Európa Liga kevés Pochettinónak

2015. April 27. Monday in Angol Premier Liga, Hírek

Mauricio Pochettino
Az Európa Liga-szereplés nem elégíti ki a vezetőedzőt, pedig úgy tűnik, a Tottenham idén sem jut be a Bajnokok Ligájába.

A Tottenham végig hullámzóan szerepelt a Premiershipben az idényben, így hiába aratott bravúros győzelmeket, a végelszámolásnál aligha tud beleszólni a BL-részvételt érő helyekért vívott harcba. A Spurs hétvégén a Southampton otthonában ért el 2-2-es döntetlent, két hete az Aston Villától kapott ki hazai pályán, azt megelőzően pedig a Burnley ellen vesztett pontokat.

Ezek az eredmények rávilágítanak arra, hogy miért nem sikerült a dobogóért küzdő csapatok közé kerülnie a londoni együttesnek. A Spurs jelenleg a hatodik, de a BL-részvételt érő negyedik helytől hét ponttal van lemaradva, ezt a hátrányt aligha dolgozza le az együttes a Manchester Uniteddel szemben a hátralévő négy fordulóban.

Mauricio Pochettino vezetőedző szerint nyáron erősítésekre lesz szükség, csak így lehet esélye a csapatnak arra, hogy a következő idényben harcban legyen a BL-szereplésért.

“Az Európa Liga nem az a sorozat, ami az álmainkban szerepel, mi inkább a BL-ben akarunk játszani, ehhez azonban egy erős nyárra van szükség. Erősebb keretet kell kialakítanunk ahhoz, hogy reális cél legyen az első négy között való zárás jövőre” – fogalmazott Pochettino.

A Spurs jövő vasárnap a második helyezett Manchester Cityt fogadja.

Forrás: Unibet

Sportfogadás - Unibet

Related Articles

Leave a Reply