by

A 208. örökrangadó következik

2015. November 21. Saturday in Hírek, Magyar NB I., OTP Bank Liga

László Csaba

A magyar foci legnagyobb múltra visszatekintő párharca egy újabb fejezethez ért: szombaton az Illovszky-stadionban az MTK a Ferencvárost fogadja. A két csapat 208. egymás elleni mérkőzésére készül, a Fradi eddig 85-ször, az MTK 76-szor hagyhatta el győztesen a pályát, 46-szor pedig nem bírtak egymással a felek.

Az MTK most a Vasas stadionjában fogadja a nagy riválist, de korábban Újpesten, a Népstadionban, a Millenárison vagy a kispesti Bozsik-stadionban is játszott már a Fradival, és mindegyik helyszínen győzött már ellene legalább egyszer.

Ami optimistává teheti a kék-fehérek szurkolóit, hogy az elmúlt három alkalommal, amikor vendégül látták az FTC-t, mindig pont nélkül küldték haza, sorrendben 4-2-re, 3-2-re és 2-1-re verték meg az ellenfelet. Az MTK a válogatott meccsek előtti szünet előtt 1-0-ra kikapott hazai pályán a Haladástól, amivel ötmeccses veretlenségi sorozata szakadt meg László Csaba csapatának. A korábban a Ferencvárosnál is dolgozó edző a bőség zavarával küzdhet, mivel sem sérülés, sem eltiltás nem nehezíti a helyzetét.

Az MTK egy különleges mezzel készül az örökrangadóra, ezen fehér alapon hosszanti kék csíkok láthatóak, és a dressz bal ujjára felkerült az FTC címere is. A bajnokságot 15 pontos előnnyel vezető Fradi 34 találkozó óta veretlen az NB I-ben, de óvatossá teheti a játékosokat, hogy a Magyar Kupában hazai pályán kaptak ki a másodosztályú Csákvár elleni visszavágón, igaz, 7-5-ös összesítéssel így is továbbmentek.

“Nagyon sokat köszönhetek az MTK-nak, de hétvégén győztesként akarom elhagyni a pályát. Egyénileg is nagyon készülök, remélem, hogy az összes párharcomból én jövök majd ki győztesen. Az elmúlt két hét nagyon fárasztó volt, minden a norvégok elleni párharcról szólt. De remek érzés, hogy sikerült továbbjutni, és most már teljes mértékben az MTK-ra készülünk. Remélem, győzni tudunk szombaton is” – nyilatkozta Pintér Ádám, az FTC játékosa, aki korábban az MTK-ban is szerepelt.

A szombati meccsen az MTK győzelmére 7.00 a szorzó, a döntetlenre 4.00, a Ferencváros sikerére 1.50.

Forrás: Unibet

Related Articles

Leave a Reply