by

Welbeck is váltott – átigazolási összefoglaló

2014. September 2. Tuesday in Egyéb, Hírek

Danny Welbeck

Danny Welbeckért közel 20 milliót is fizethetett az Arsenal az MU-nak.

Komoly változások történtek az angol Manchester Unitednél, hiszen Javier Hernandez mellett Danny Welbeck is távozott az utolsó pillanatokban, viszont érkezett Daley Blind és Radamel Falcao is.

 

A nap igazolásai mindenképpen a Manchester Uniteddel kapcsolatban történtek, a “vörös ördögök” ugyanis hivatalosan is bejelentették Daley Blind szerződtetését az Ajaxtől, és nagy valószínűséggel Radamel Falcao is náluk folytatja – a Monacótól érkező kolumbiai megerősítésére viszont még várni kell, a FIFA állítólag haladékot is adott a manchesterieknek. Javier Hernandez mellett Danny Welbeck is távozott: előbbi a Real Madridhoz, utóbbi az Arsenalhoz, ráadásul öt évre.

A Liverpool is nagyon aktív volt az utolsó napon, bár Brendan Rodgers nem vásárolt: Sebastian Coates a Sunderlandhez, Uszama Asszaidi pedig a Stoke Cityhez került egy évre kölcsönbe, míg Adorján Krisztiánt az olasz harmadosztályú Novara szerződtette. A Manchester City Alvaro Negredót a Valenciához, Micah Richardst pedig a Fiorentinának adta kölcsön.

A Southampton alaposan belehúzott, hiszen megszerezte az Atletico Madrid belga válogatott védőjét, Toby Alderweireldet (kölcsönbe), valamint a Red Bull Salzburgtól Sadio Manét. Gaston Ramirez némi meglepetésre távozott, egy évig a Hull City játékosa lesz. A „tigrisek” is kitettek magukért, megszerezték még Mohamed Diamét a West Ham Unitedtől, Hatem Ben Arfát a Newcastle-től, Abel Hernandezt a Palermótól és Brian Lenihant a Cork Citytől, de elengedték George Boydot a Burnleyhez.

Niko Kranjcar visszatért a Queens Park Rangershöz Ukrajnából, de érkezett a Tottenhamből Sandro is. A West Ham a marseille-es Morgan Amalfitanóval erősített, míg a Newcastle United Mapou Yanga-Mbiwával lett gyengébb, mert a francia rábólintott az AS Roma ajánlatára.

A Crystal Palace hétmillió angol fontot sem sajnált kifizetni a Wigannek James McArthurért, hárommilliót pedig Zeki Fryesért tett le a Spursnek. utóbbi Lewis Holtbyt is elengedte, a német a Hamburgot erősíti kölcsönben, viszont megszerezte a Montpellier fáradhatatlan középpályást, Benjamin Stamboulit. A Sunderland az Inter Milant erősítő Ricky Alvarezt tudta magához csábítani, valamint szerződést bontott Modibo Diakitével.

Amauri a Torinót választotta, míg a betises Juanfran a Deportivóhoz írt alá, ahová Helder Postiga is érkezett.. A Marseille tízmillió eurót sem sajnált Dóriáért, a pénzt a Botafogo kapta a védőért. A Milan megszerezte Giacomo Bonaventura játékjogát, míg a Hellas Verona mindenben megegyezett Javier Saviolával, aki elhagyja az Olympiakoszt. Az Atletico kölcsönadta az ex-liverpooli Emiliano Insuát a Rayo Vallecanónak. A Napoli magyar tehetségét, Novothny Somát a harmadosztályú Mantovának adta kölcsön.

Magyarországon Nikházi Márk váltott, ő Diósgyőrből egy évre Dunaújvárosba került kölcsönbe, míg Rodenbücher István a Vasast erősíti fél esztendeig. Horváth Gábor és Lázok János távozott Paksról, viszont Vági András (legutóbb DVTK) aláírt. A Honvéd a Palermótól kölcsönzött, mégpedig Jevrem Kosznicsot, míg a Puskás Marin Ljubicicet szerződtette.

Forrás: Unibet

Sportfogadás - Unibet

Related Articles

Leave a Reply