Visszavonultatta Várady Béla mezét a Vasas

2014. April 12. Saturday in Egyéb, Hírek

Visszavonultatta legendás labdarúgója, a januárban elhunyt Várady Béla 11-es számú mezét a Vasas; a szombati ünnepségen az angyalföldiek és a magyar válogatott öregfiúk csapata játszott gálamérkőzést.

 

A klub tájékoztatása szerint a bekeretezett mezt Raduly József, a Vasas legendás alakja, tiszteletbeli elnöke, Markovits László, a klub elnöke, Jákó János, a Vasas elnökségi tagja és Vancsa Miklós, a Vasas FC ügyvezetője közösen helyezték el az Illovszky Stadionban. Végleges helyét a kormány támogatásával megvalósuló új létesítményben kapja majd meg.

Várady Béla 1953. április 12–én született a Borsod megyei Gömörszőlősön, pályafutását Putnokon kezdte, majd 18 évesen került a Vasashoz, amelyben rövid megszakítással 1985-ig játszott, s 338 mérkőzésen 174 gólt szerzett. A hatalmas erejű lövéseiről ismert csatár az angyalföldi csapattal az 1976-77-es idényben bajnoki címet nyert, 36 találattal gólkirály lett, egyben az európai Ezüstcipőt is kiérdemelte.

A magyar labdarúgás történetének egyik leggólerősebb balszélsője a nemzeti együttesben 13-szor talált a hálóba. Az 1972-es müncheni ötkarikás játékokon szerepelt válogatottal a második helyen végzett. Az 1978-as világbajnokságra kijutott csapatnak is tagja volt, de sérülése miatt egyetlen mérkőzésen sem szerepelt.

Várady Béla kétszeres MNK-győztes (1973, 1981). 2011-ben megkapta a Vasas örökös bajnoka címet, 2012-ben pedig róla nevezték el a Putnok VSE Sportközpontját.

sgg \ sgr \ kvs

MTI 2014. április 12., szombat 18:51

Sportfogadás - Unibet

Related Articles

Leave a Reply