by

A Vidi otthonában javíthat a Honvéd

2014. November 2. Sunday in Hírek, Magyar NB I., OTP Bank Liga

Kemenes Szabolcs
A bajnokságban listavezető Videoton a tabella tizenkettedik helyén szerénykedő, edzőváltáson átesett Budapest Honvédot fogadja a labdarúgó NB I 13. fordulójának vasárnap esti mérkőzésén.

 

A Videoton tíz győztes bajnoki után kikapott a Debrecentől, de a legutóbbi fordulóban javított, legyőzte a Paksot, és ezzel továbbra is vezeti a tabellát, igaz, most már csak három pont az előnye a második MTK-val szemben, a harmadik Paks viszont már 11 ponttal van lemaradva a székesfehérváriaktól. A Videotonnak a gólkülönbsége is egészen egyedülálló, hiszen harminc gólt rúgott, ami messze a legtöbb a bajnokságban, és csak ötöt kapott, ez pedig a legkevesebb a mezőnyben.

Az edzőváltáson átesett Budapest Honvédnál bajnoki meccsen most debütál Csábi József, aki a héten a Magyar Kupa nyolcaddöntőjében már bemutatkozott a kispestieknél. A Honvéd a Ferencváros ellen nagyon jó teljesítményt nyújtott, de nem tudott gólt rúgni a remekül védő Dibusz Dénesnek, és a 0-0-s rendes játékidő, valamint a hosszabbítás után a csapat tizenegyesekkel kikapott, így kiesett a kupából.

A Videoton védője, Stopira szerint nagyon nehéz meccs vár rájuk, mert a Honvéd egy nagyon jó együttes, tele jó játékosokkal, és biztos abban, hogy jó meccset fog játszani egymással a két csapat.

“Hétközben mindkét együttes komoly kupameccset játszott, azt azonban nem gondolnám, hogy előnyösebb helyzetben lennénk amiatt, mert a Honvéd 120 percet játszott. Személy szerint van egy jó emlékem is a Honvéddal kapcsolatban, hiszen az előző idényben az én gólommal sikerült nyernünk a fővárosban” – nyilatkozta Stopira.

A legutóbbi öt bajnokijából négyet elveszítő Honvéd most a bajnokságban javíthat, az idegenben szereplő kispestiek győzelmére 8.00 az odds, a döntetlenre 4.50, a listavezető székesfehérváriak sikerére pedig 1.40 a szorzó.

Forrás: Unibet

Sportfogadás - Unibet

Related Articles

Leave a Reply