by

Vidi-Loki rangadó az NB I-ben

2014. October 18. Saturday in Hírek, Magyar NB I., OTP Bank Liga

Kondás Elemér
Noha a listavezető a hetedik helyezettet fogadja, ennek ellenére az NB I 11. fordulójának rangadójának számít a Videoton-Debrecen mérkőzés, hiszen a székesfehérváriak a bajnoki címvédővel játszanak.

 

A Loki meglehetősen gyengén szerepel eddig a bajnokságban, de a játékoskerete még mindig az egyik legjobb a bajnokságban, a Videoton pedig 10 győzelemmel, százszázalékos teljesítménnyel, hatpontos előnnyel vezeti a tabellát.

Kondás Elemér, a Debrecen vezetőedzője nem is titkolta, hogy nagyon nehéz mérkőzésre számít. „A csapatvédekezésük jó, amit mutat, hogy kevés gólt kaptak. A támadójátékuk szintén kiváló, több veszélyes játékosuk van, gondolok itt Nikolicsra és Juhászra, mindketten a góllövőlista élmezőnyéhez tartoznak. Juhász elsősorban pontrúgásoknál veszélyes, míg Nikolics évek óta megrúgja a maga góljait. A fehérváriak játsszák a futballt, ezért szerintem élvezetes mérkőzés alakul majd ki” – mondta Kondás, majd hozzátette, hogy minden sorozat megszakad egyszer, reméli, hogy a Videotonnál ez most következik be.

A Lokinál Zsidai László még mindig eltiltott, Selim Bouadla és Seydi továbbra sem bevethető sérülés miatt, Mészáros Norbert is kidőlt pár hétre, míg Ibrahima Sidibének a Ligakupa-meccsen meghúzódott az oldalszalagja, a játéka kérdéses.

Gyurcsó Ádám, a Videoton válogatott középpályása szerint a Debrecent kitűnő játékosok alkotják, akik régóta együtt játszanak, úgyhogy nem lesz könnyű dolguk ellenük.

“Masszív csapatról van szó annak ellenére, hogy a bajnokság eleje nem úgy alakult számukra, ahogy szerették volna. Legutóbb a Honvédot viszont már 4-0-ra verték. Amikor nem jöttek az eredmények, akkor sem játszottak rosszul, nem focizták le őket, megvoltak a lehetőségeik, csak kihagyták őket” – mondta Gyurcsó.

A vasárnapi meccsen a hazai pályán játszó Videoton győzelmére 1.66, a döntetlene 3.75, a Debrecen sikerére pedig 5.00 a szorzó.

Forrás: Unibet

Related Articles

Leave a Reply