A veretlenhez látogat a címvédő
2014. September 26. Friday in Hírek, Magyar NB I., OTP Bank Liga
Tisza Tibor, a Debreceni VSC labdarúgócsapatának csatára szerint százszázalékosan felkészültek a szombati ellenfélből, a Paksból, de nekik saját magukat kell legyőzniük.
A Debrecen a hétközi Magyar Kupa-fordulóban megverte a Puskás Akadémiát, ez a siker pedig Tisza Tibor szerint fontos lehet, hogy visszatérjen a csapat a jó útra, hiszen az idén a bajnokságban két győzelemmel, valamint három-három döntetlennel és vereséggel a címvédő csupán a kilencedik helyen áll a tabellán.
“Felcsúton az volt a legfontosabb, hogy nyerjünk, nem számított, milyen játékkal, csak meglegyen a siker, mert a győzelem mindig jót tesz a lelkeknek. Kicsit lent voltunk, de remélem, most elindultunk felfelé” – nyilatkozta Tisza Tibor.
A támadó a szombati, Paks elleni idegenbeli meccsről elmondta, hogy bár százszázalékosan felkészültek az elenfélből, de most sokkal fontosabb, hogy magukra találjanak. “Bennünket nem kell leírni, és szerintem egyik csapat sem teszi. Készen állunk arra, hogy egy jó mérkőzést játsszunk.”
Csertői Aurél, a Paks vezetőedzője is egyetért Tiszával. “Többször bizonyították már a debreceniek, hogy minden kisebb-nagyobb nehézségen át tudnak lendülni, tehát nagyon komolyan kell venni őket. Mi megadjuk nekik a tiszteletet, ugyanakkor nem feltartott kézzel megyünk ki a pályára, nyerni akarunk.”
Nem lesz könnyű dolga a Lokinak, hiszen a Paks az idén még veretlen, és egy meccsel kevesebbet játszva, négy győzelemmel és három döntetlennel az ötödik helyen áll. A DVSC-TEVA ugyanakkor története során mindössze egyszer kapott ki az atomvárosiaktól, összesen 16 alkalommal játszottak egymással, nyolcszor nyert a Debrecen és hét döntetlen is született. Az előző szezon őszén a két gárda 2-2-es döntetlent játszott az Oláh Gábor utcai stadionban, a tavaszi mérkőzésen pedig gólnélküli döntetlen lett a vége Pakson.
A szombati, paksi találkozón a hazaiak győzelmére 3.00, a döntetlenre 3.25, a címvédő Debrecen sikerére pedig 2.37 a szorzó.
Leave a Reply
You must be logged in to post a comment.