by

Véber: A Honvéd olyan, mint a Juventus

2014. September 26. Friday in Hírek, Magyar NB I., OTP Bank Liga

Véber György
Véber György, a Pécs vezetőedzője szerint a Budapest Honvéd játéka a jelenlegi Juventuséhoz hasonlít, ennek ellenére győzni szeretnének a pénteki, kispesti bajnokin. Nincs ezzel másként Pietro Vierchowod, a Honvéd olasz edzője sem.

 

Honvéd-Pécs mérkőzéssel rajtol a labdarúgó NB I hétvégi fordulója pénteken. A kispestiek a tabella nyolcadik helyén állnak 10 ponttal, a pécsiek pedig a tizenkettedikek 7 ponttal, így egy esetleges vendéggyőzelemmel utolérnék a mecsekaljaiak a Honvédot. Ebben segítségére lehet a csapatnak Frank Richárd, akit a héten szerződtetett a Pécs. A 23 éves csatár legutóbb az MTK-tól kölcsönben Tatabányán játszott, majd szabadon igazolható volt, most pedig két évre írt alá új együtteséhez.

Véber György, a Pécs vezetőedzője szerint mindenképpen a győzelemre fognak játszani pénteken, mert számukra nagyon fontos lenne elindulni felfelé a tabellán.

“Egy masszív, jó csapatnak tartom a Budapest Honvédot, látszik a játékukon és a szerkezetükön az olasz vonal, leginkább a mostani Juventushoz tudnám a futballjukat hasonlítani. Úgy érzem, hogyha az elmúlt két hétben javuló tendenciát mutató játékunkat nyújtjuk, és megfelelő koncentráltsággal végrehajtjuk az eltervezett taktikát, akkor minden esélyünk meglesz a három pont elhódítására” – fogalmazott Véber György.

Pietro Vierchowod, a Honvéd vezetőedzője szerint a legutóbbi, diósgyőri bajnokin alapvetően jól játszottak, de nem volt szerencséjük a kulcsszituációkban.

“A Pécs ellen is hasonlóan nagy küzdelemre lehet számítani, abban viszont bízom, hogy ezúttal nekünk lesz több szerencsénk. Fontos volt, több szempontból is, hogy megnyertük a hétközi, BKV elleni Magyar Kupa-meccset” – mondta a kispestiek olasz edzője.

A pénteki meccsen a hazai pályán játszó Honvéd győzelmére 1.90 az odds, a döntetlenre 3.40, a Pécs sikerére pedig 4.00 a szorzó.

Forrás: Unibet

Related Articles

Leave a Reply