by

Véber a helyére tenné a Pécs csapatát

2014. August 16. Saturday in Hírek, Magyar NB I., OTP Bank Liga

Artner Tamás
Eléggé beragadt az NB I-es bajnokság rajtjánál a Haladás és a Pécs labdarúgócsapata, hat forduló alatt a két együttes összesen mindössze egy győzelmet tudott felmutatni.

 

Ezt a szombathelyiek érték el Kecskeméten (1-0), emellett viszont kikaptak Diósgyőrben (0-3), illetve otthon az Újpesttől (0-1). A Pécs még nyeretlen, Véber György együttese a hazai 0-4-es MTK elleni vereség után annyira magára talált, hogy a Puskás Akadémia otthonában 2-2-t, majd otthon az Újpest ellen 1-1-es döntetlent produkált.

“Nagyon oda kell figyelnünk, hogy labdaszerzésből ne tudjanak gyorsan átmenni támadásba, ne engedjük, hogy mélységi passzokkal operáljanak” – nyilatkozta a vasárnapi ellenfélről, a pécsiekről Artner Tamás, a Haladás vezetőedzője. “Sokkal jobb csapat annál, mint amit eddig nyújtottak, a legutóbbi meccsükön például pechjük volt. Különösen a támadósoruk erős.”

A szakember négy játékosára sem számíthat, Gyurján Bence és Radó András sérült, Fehér Zoltán válla kiugrott, Németh Márió pedig beteg. Az újonnan kiszemeltek közül az olasz csatár Tommaso Rocchi és a brazil védő, Emílson Cribari is megérkezett Szombathelyre, ott is lesznek a mérkőzésen, de még nem dőlt el, hogy a Haladás játékosai lesznek vagy sem.

A pécsiek edzője, Véber György azt mondta, domináns futballal szeretnének előrukkolni idegenben is. “Ki kell mondanunk, győzni megyünk Szombathelyre. Ha sikerülne, akkor ezt követően két hazai mérkőzés jön a Diósgyőr és a Kecskemét ellen. Ezzel a három győzelemmel és kilenc ponttal szerintem ott lennénk a tabellán, ahol a valós helyünk van” – nyilatkozta a szakember, aki eltiltása miatt csak a Rohonci úti stadion lelátójáról izgulhatja végig a mérkőzést

A pécsieknél Wittrédi Dávid és Fröhlich Roland apróbb sérüléssel bajlódik, Beke Péter játéka pedig veseköve miatt kérdéses.

A Haladás győzelmére 1.90 az odds, a döntetlenre 3.30, míg a Pécs vendégsikerére 3.50 szorzóval lehet fogadni.

Forrás: Unibet

Sportfogadás - Unibet

Related Articles

Leave a Reply