Vb-2014 – Nehéz, de “nyerhető” csoportba került Löw csapata

2013. December 7. Saturday in Hírek, Világbajnokság 2014

Erős ellenfeleket kapott Joachim Löw szövetségi kapitány csapata a 2014-es brazíliai labdarúgó-világbajnokság csoportbeosztásának sorsolásán, de a német válogatott az első helyen fejezheti be a csoportküzdelmeket és a végső győzelemre is esélyes – értékelte a sorsolást a szombati német sajtó.

A Die Welt kommentárja szerint “várhatóan minden idők legjobb német csapata” utazik a brazíliai világbajnokságra, és nem számít, hogy milyen csoportba került, hiszen “a cél a világbajnoki cím megszerzése, úgyhogy képesnek kell lenni valamennyi csapat legyőzésére”. Önbizalomról tanúskodik Joachim Löw nyilatkozata, amelyben hangsúlyozta, hogy nincs ellenfél, amelyet szívesen látna a csoportban, de olyan sincs, amelytől tart – tette hozzá a Die Welt, megjegyezve, hogy “egyenesen nevetséges lett volna” azt számítgatni, hogy milyen csoportösszetétel kedvezne leginkább a válogatottnak.

Ugyanakkor több lap kiemelte: abból a szempontból szerencsésen alakult a sorsolás, hogy a német csapat legkorábban az elődöntőben kerülhet szembe több favorittal, például a címvédő Spanyolországgal és Brazíliával.

A beszámolók és kommentárok visszatérő eleme, hogy a Németország, Portugália, Ghána, Egyesült Államok összetételű G-csoport a németek számára “családi találkozó”, mert az amerikai válogatott szakvezetője Jürgen Klinsmann, aki a német válogatott tagja és szövetségi kapitánya is volt korábban, Ghána pedig a 2010-es világbajnokságon is csoporttársa volt a németeknek. Az afrikai ország nemzeti csapatának egyik legfontosabb játékosa, a Schalke 04-et erősítő Kevin-Prince Boateng pedig a német válogatott hátvéd, Jerome Boateng testvére.

A legtöbb lap azt is kiemelte, hogy nemcsak az ellenfelek nehezek, hanem a körülmények is. A csoportkör “izzasztó családi rendezvény” lesz – emelte ki például a Süddeutsche Zeitung, rámutatva, hogy a G-csoport mérkőzéseit Brazília északi részén rendezik, ahol júniusban forró, fülledt idő van.

pbm \ scp \ sag

MTI 2013. december 7., szombat 11:35

Sportfogadás - Unibet

Related Articles

Leave a Reply