Távozik Szentes Lázár a Haladástól

2015. April 20. Monday in Hírek, Magyar NB I., OTP Bank Liga

Szerződést bontott Szentes Lázár vezetőedzővel a labdarúgó OTP Bank Ligában 14. Szombathelyi-Swietelsky Haladás vezetősége.

 

A tréner hétfői sajtótájékoztatóján elmondta, a szerződésbontás azonnali hatályú, azt az utóbbi három mérkőzés eredménytelenségére hivatkozva a szombathelyi klub vezetése kezdeményezte. Mint jelezte, a döntést tudomásul veszi, hiszen a tényekkel nem lehet vitatkozni, valóban nem azt az eredményt hozták, ami elvárható lett volna.

Szentes Lázár hangsúlyozta, hogy kieső helyen vette át a Haladást, amely – mint mondta – nem esne ki, ha most lenne vége a bajnokságnak.

A távozó vezetőedző szólt arról is, sem a Honvéd, sem a Videoton elleni mérkőzés után nem érezte úgy, hogy fel kellett volna ajánlania lemondását, de az az incidens, amely a múlt csütörtöki edzésen történt, már jelezte, hogy baj van a csapattal. Úgy fogalmazott: semmilyen formában nem tudja elfogadni azt a viselkedést, amelyet Fehér Zoltán és Iszlai Bence tanúsított játékostársaival szemben. Fehér Zoltán agressziója még a szavak szintjén maradt, Iszlai Bence azonban dühében, “mintegy megtorlásul” belerúgott csapattársába, Szentes Lázár pedig mindkét játékost átmenetileg kizárta a keretből.

“A hibát ott követtem el, hogy a döbbenettől csak 24 óra múlva hoztam meg a döntést, és nem azonnal küldtem be a játékosokat a pályáról” – mondta.

Szentes Lázárt október 21-én, a 11. forduló után nevezték ki a Haladás edzőjének, ám az addig is botladozó, akkor 15. helyezett együttes vele sem tudott eredményesen szerepelni: 13 bajnoki mérkőzésen mindössze háromszor győzött és egy döntetlenre volt képes. Az utolsó három meccsén ráadásul úgy szenvedett vereséget, hogy összesen 13 gólt kapott és csak egyet rúgott.

A sajtótájékoztatón arról nem esett szó, hogy ki követheti Szentest a posztján, de koraestére összehívták a Haladás Labdarúgó Kft. taggyűlését, amelyen valószínűleg döntenek az új vezetőedző személyéről. Sajtóértesülések szerint öt jelölt közül választhatnak. Közöttük van Pintér Attila korábbi szövetségi kapitány, de a legesélyesebbnek Kuttor Attilát tartják, aki jelenleg az Illés Akadémián az utánpótlás nevelésével foglalkozik.

bcsp \ sgr \ sag

MTI 2015. április 20., hétfő 15:29

Sportfogadás - Unibet

Related Articles

Leave a Reply