Az Európa Liga-főtábla mezőnye kialakult
2015. August 28. Friday in Hírek, UEFA Európa Liga
2015. August 28. Friday in Hírek, UEFA Európa Liga
2015. July 28. Tuesday in Hírek, Német Bundesliga
2015. June 17. Wednesday in Hírek, Német Bundesliga
A 2010-ben világbajnoki ezüstérmes holland válogatott védő az Atlético Madrid, az Everton és a Fulham érintésével tavaly igazolt Berlinbe, ahol nem tudta beverekedni magát kezdőcsapatba.
2015. June 9. Tuesday in Hírek, Magyar válogatott, UEFA EURO-2016
“Ha döntetlent érünk el, akkor sem történik tragédia, mivel a négypontos előnyünk megmarad, de ebben az esetben a görögök még veszélyesek lehetnek. Az utolsó fordulóban Athénban játszunk és ott még a pontszerzés is nehéz, így addigra jó lenne bebiztosítani legalább a harmadik helyet. Ezért lenne fontos most nyerni” – mondta a szakvezető, aki a jövőjéről nem akart beszélni az edzőközpontban tartott sajtótájékoztatón.
A szövetségi kapitány szerint a litvánok ellen 4-0-ra megnyert barátságos mérkőzés elérte a célját, mert játékosai “versenyben maradtak”. Azt is elárulta, hogy a finn fővárosban ugyanúgy két csatárral fognak felállni.
A Hertha vezetőedzőjeként is dolgozó Dárdai ezúttal nem kívánt olyan jóslásba bocsátkozni, mint a finnek ellen 1-0-ra megnyert hazai meccs előtt, amikor is azt mondta, hogy a 80. perctől kell majd figyelni:
“Akkor türelmesen kellett játszanunk, most viszont nyernünk kell, így mindegy mikor, csak vezessünk. Persze a legjobb az lenne, ha már az első húsz percben ez bekövetkezne” – nyilatkozta a kapitány, és elárulta, hogy egy-egy periódusban lehet, hogy feljebb tolják a védekezést, mert az ellenfél térfelén szerzett labdák nagyobb veszélyt jelenthetnek a riválisnak.
2015. June 5. Friday in Hírek, Magyar válogatott
2015. May 16. Saturday in Hírek, Német Bundesliga
Mivel a fővárosiak mögött, a kiesés ellen harcoló együttesek közül az eddig sereghajtó Stuttgart, a Hannover, valamint a Freiburg is győzött, így a jövő heti utolsó fordulóban dől csak el, hogy melyik két gárda búcsúzik az élvonaltól, s melyik kényszerül osztályozóra. A legnagyobb bravúrt a Freiburg hajtotta végre azzal, hogy hátrányból fordítva nyert a már bajnok Bayern München ellen.
A magyar válogatott szövetségi kapitányaként is dolgozó Dárdai és csapata a zárókörben Szalai Ádám együtteséhez, a Hoffenheimhez látogat.
A Borussia Mönchengladbach a Werder Bremen otthonában aratott győzelmével bebiztosította dobogós helyezését, ami egyben azt is jelenti, hogy a gárda története során először a Bajnokok Ligája főtábláján szerepelhet majd.
Bundesliga, 33. forduló:
SC Freiburg-Bayern München 2-1 (1-1)
Werder Bremen-Bor. Mönchengladbach 0-2 (0-0)
……………………………
sgg \ slr \ bdó
MTI 2015. május 16., szombat 17:43
2015. May 2. Saturday in Hírek, Német Bundesliga
2015. April 24. Friday in Hírek, Német Bundesliga
A bajorok csapatkapitánya a világbajnokság után nem tudott csapata rendelkezésére állni, sérülése miatt csak november lépet először pályára. Azóta sem tudta visszanyerni kezdő helyét Josep Guardiola együttesében, összesen csak tízszer volt kezdő a bajnokságban.
2015. April 24. Friday in Hírek, Német Bundesliga
2015. April 10. Friday in Hírek, Német Bundesliga