by

Schweinsteiger csatát vesztett

2015. April 24. Friday in Hírek, Német Bundesliga

Bastian Schweinsteiger csak a kispadon kapott helyet a Porto elleni Bajnokok Ligája-meccsen, a Bayern München egykori klasszisa szerint Xabi Alonso kiszorította a csapatból a kapitányt.

Bastian Schweinsteiger

A bajorok csapatkapitánya a világbajnokság után nem tudott csapata rendelkezésére állni, sérülése miatt csak november lépet először pályára. Azóta sem tudta visszanyerni kezdő helyét Josep Guardiola együttesében, összesen csak tízszer volt kezdő a bajnokságban.

Kedden pedig ismét csak a kispadon kapott helyet a Porto elleni Bajnokok Ligája-negyeddöntő visszavágóján. A kezdőben a nyáron igazolt Xabi Alonso került, a spanyol középpályás ebben a szezonban kapott kritikát, de fejlődését és teljesítményét nagyra értékeli a vezetőedző.

A bajorok egykori klasszisa, Dietmar Hamann szerint ez a döntés jelzésértékű, az egykori labdarúgó szerint Schweinsteiger elvesztette helyét a csapatban, és ez akár a távozásához is vezethet.

“A Porto elleni meccs két játékos jövőjét illetően is beszédes volt. Schweinsteiger teljesen egyértelműen elvesztette a csatát Xabi Alonsóval szemben a középpályán. Nem is nagyon hiszem, hogy jövőre is a csapat tagja lesz” – mondta Hamann, aki szerint a sérült Franck Riberynek is megrendülhet a helyzete, miután a csapat nélküle is remekel, és Thomas Müllerrel még hatékonyabb.

A német labdarúgó-bajnokság 30. fordulójában a listavezető Bayern München a 13. helyezett Herthát látja vendégül: a hazai győzelem oddsa 1/6, a döntetlenre 13/2, a vendégek sikerére 16/1 a szorzó.

A két csapat elmúlt tíz meccséből kilencet nyert a Bayern, egyet a Hertha.

Forrás: Unibet

Related Articles

Leave a Reply