by

Rutinos kapusát méltatja Karanka

2015. January 19. Monday in Angol Championship, Hírek

Aitor Karanka
Aitor Karanka, angol másodosztályú labdarúgó-bajnokságban (Championship) szereplő Middlesbrough menedzsere büszke arra, hogy olyan kapusa van, mint Dimitriosz Konsztantopoulosz.

 

A 36 éves labdarúgó a mostani szezonban lett első számú kapus, nem is véletlenül, hiszen 23 meccsen mindössze 12 gólt kapott, 13 alkalommal pedig még a kapuját sem tudták bevenni az ellenfél játékosai – egyszóval meghálálta Karanka bizalmát. A Middlesbrough védelme egyébként is a legjobban teljesítő csapatrész a ligában, hiszen 26 bajnokin mindössze 17 kapott az együttes.

“Dimi egy olyan típusú játékos, akit az egész karrierem során a csapatomban szeretnék látni” – mondta a spanyol szakember a Boro 2-0-s győzelmét követően a Huddersfield Town felett. “Ő egy olyan srác, aki mindig perfekt. Persze most könnyű ilyet mondani, mivel jól játszott. Nagyon nyugodt, ezt pedig a csapattársai is átveszik tőle.”

A “terrierek” elleni hazai siker azt jelentette, hogy az észak-angliaiak továbbra is harcban vannak a feljutásért, hiszen jelenleg a negyedik helyen állnak a bajnokságban, hátrányuk pedig csak négy pont a listavezető Bournemouth-hoz képest. Konsztantopoulosz olyan kapusok mögött ült a padon az együttesnél korábban, mint Shay Given, Jason Steele vagy a Real Madrid által kinevelt Tomas Meijas, de most alapember, és éppen utóbbit szorította ki a kezdőből.

“Amikor megérkeztem, csak a negyedik volt a sorban, és senki nem ejtett róla egy szót sem” – folytatta Karanka, aki valamivel több mint egy éve irányítja az együttest. “Minden edzett, fejlődött, és biztatta azokat, akik állandóan játszottak. Amikor Tomas megsérült, Dimi remekül ugrott be a helyére, és most a fiatal spanyolunkat kérem, hogy segítsen a görög társán.”

A Middlesbrough győzelmét 1.60 szorzóval lehet megjátszani, míg a döntetlenre 4.00, a Cardiff City sikerére pedig 6.50 az odds.

Forrás: Unibet

Sportfogadás - Unibet

Related Articles

Leave a Reply