by

Örül Klopp a pontos debütálásnak

2015. October 18. Sunday in Hírek, UEFA Európa Liga

Jurgen Klopp
Jürgen Kloppnak, a Mersey-parti együttes új szakvezetőjének nem sikerült győzelemmel debütálnia a Liverpool kispadján.

Kloppot egy héttel ezelőtt, Brendan Rodgers menesztése után nevezte ki a Liverpool vezetősége. A német szakember szombaton a Tottenham otthonában ült le először új csapata kispadjára. A mérkőzés nem hozott sok helyzetet, a Liverpool Divock Origi kapufájánál járt a legközelebb a gólszerzéshez, míg a Spurs legkecsegtetőbb lehetőségeinél Mignolet kapus védett nagyokat.

A 0-0-ás döntetlent követően Klopp elmondta: egyáltalán nem elégedetlen az eredménnyel, már csak azért sem, mert sok biztató jelet látott együttese játékában.

“Elégedett vagyok az eredménnyel, mert sok jó dolgot láttam a csapattól. Az első húsz perc kifejezetten jól sikerült, agresszívek voltunk, jól időzítettük a pressinget és a kontrákat. Voltak a lehetőségeink, még ha a Tottenham helyzetei nagyobbak is voltak. Most még kissé idegesek voltunk, mikor nálunk volt a labda, de egyre erősebbek leszünk, ez egy jó első lépés volt” – mondta Klopp.

A Liverpool következő mérkőzését csütörtökön játssza, az Európa Ligában a Rubin Kazanyt fogadja. Az angolok két forduló után két döntetlennel a második helyen állnak a csoportban, míg a Kazany egy pontot gyűjtve a negyedik. A Liverpool győzelmére 1.53 a szorzó, a döntetlenre 3.75, az oroszok sikerére 7.00.

Forrás: Unibet

Sportfogadás - Unibet

Related Articles

Leave a Reply