by

Nem lesz holland kapitány Ronald Koeman

2015. October 16. Friday in Angol Premier Liga, Hírek

Ronald Koeman
Először fordul elő jövőre 1984 óta, hogy nem vesz részt a holland labdarúgó-válogatott az Európa-bajnokságon.

A tavalyi VB bronzérmese egy nagyon gyenge selejtezősorozat végén még a pótselejtezőt jelentő csoportharmadik helyet sem tudta megcsípni, csupán a 4. pozícióban zárt csoportjában, így TV-n keresztül figyelheti majd a franciaországi eseményt.

Ugyan az utolsó, csehek elleni hazai 3-2-es vereség után Danny Blind jelezte, hogy a továbbiakban is szívesen vállalná a feladatot, a szövetség várhatóan előbb körülnéz a piacon.

Az első számú jelölt a sajtó szerint Ronald Koeman lehetne, aki játékosként 1988-ban Európa-bajnoki aranyat nyert, edzőként bajnok és kupagyőztes volt az Ajaxszal, aranyat nyert a PSV Eindhovennel és Király-kupában győzött a Valenciával. De az AZ Alkmaar és a Southampton csapataival is eljutott a nemzetközi kupákig.

A szakember neve már a tavalyi világbajnokság után is felmerült, mint a leköszönő és a Manchester United menedzseri feladatát átvevő Louis van Gaal lehetséges utódja, de akkor a holland szövetség Guus Hiddinket választotta. Hiddink menesztése után jött Blind, és a hírek szerint Koeman esélyei ismét jók lehetnének a posztra.

“Egy hónapja pont ugyanezt a kérdést kaptam, de akkor is csak ezt mondhattam: én a Southampton menedzsere vagyok, élvezem ezt a munkát, és szeretnék továbbra is a klubnál dolgozni. Még egy évig érvényes szerződés köt ide, tehát nincsen lehetőségem arra, hogy elhagyjam Southamptont.”

A szakember hozzátette, azt nem zárja ki, hogy a jövőben egyszer kapitány legyen, de szerinte ez sok mindentől függ.

A Southampton nyolc forduló után a Premier League 9. helyén áll 12 ponttal. Szombaton az 5. helyezett Leicester Cityt fogadja, a hazaiak győzelmére 1.75 a szorzó, a döntetlenre 4.00, míg a vendégek sikerére 5.00.

Forrás: Unibet

Sportfogadás - Unibet

Related Articles

Leave a Reply