by

A Norwich eddig nem nyerni járt a Wolveshoz

2014. August 10. Sunday in Angol Championship, Hírek

Egyetlen mérkőzés maradt az angol másodosztályú labdarúgó-bajnokság első fordulójából vasárnapra: a Wolverhampton Wanderers a Norwich City együttesét fogadja.

Generic

A felek összecsapása azért lesz érdekes, mert néhány hónapja még két osztály választotta el őket egymástól. A Wolves a harmadosztályt (League One) nyerte meg nagy fölénnyel, míg a Norwich a Premier League-ben az utolsó fordulóig versenyben volt a bennmaradásért, végül három ponttal kevesebbet gyűjtött, mint a West Bromwich Albion, és a 18. helyen zárva kiesett.

A hazaiak edzője, Kenny Jackett négy játékosára nem számíthat sérülés miatt a Championship-nyitányon: Tommy Rowe lábközépcsont-törés, Bakary Sako ágyék-, Leon Clarke hát-, míg Jack Price Achilles-ín-sérülés miatt nem léphet pályára. A Norwich menedzsere, Neil Adams nem számíthat az eltiltott Gary O’Neilre, illetve Jonny Howsonra, aki az előszezon során súlyos sérülést, térdszalag-szakadást szenvedett, de a vádliját fájlaló Gary Hooper szereplése is kérdéses. A szakember így várhatón pályára küldi majd két friss nyári igazolását, Lewis Grabbant, illetve Kyle Laffertyt is.

A két csapat utoljára 2012 márciusában találkozott egymással – akkor még mindketten az élvonalban szerepeltek -, a meccset a Norwich 2-1-re megnyerte hazai pályán a Carrow Roadon. A Kanárik egyébként is öt mérkőzés óta veretlenek a riválissal szemben, a Wolves utoljára 2007. szeptember 22-én tudott nyerni, éppen hazai pályán, a Molineux-ban 2-0-ra.

A hazaiak mellett szól, hogy a legutóbbi 13 hazai tétmérkőzésen nem kaptak ki, nyolc meccset megnyertek, ötször döntetlent játszottak. De a Norwich se nyerni járt a Molineux-ba, története során egyszer tudott ott győzni, még 1995 szeptemberében 2-0-ra.

A vasárnap délutáni csatában a hazaiak győzelmére 2.50 az odds, a döntetlenre 3.30, míg a Norwich vendégsikerére 3.10 szorzóval lehet fogadni.

Forrás: Unibet

Sportfogadás - Unibet

Related Articles

Leave a Reply