by

Nehéz helyzetben a Millwall

2015. April 22. Wednesday in Angol Championship, Hírek

Három fordulóval az angol másodosztályú labdarúgó-bajnokság (Championship) vége előtt nincs könnyű helyzetben a kieső zónában lévő Millwall, a csapatnál ennek ellenére bíznak a bennmaradásban.

Generic

43 fordulót követően a londoniak mindössze 40 pontot tudtak összekaparni, így a 24 csapatos bajnokságban a 22. helyen állnak. A már biztos bennmaradást jelentő 21. pozíciótól négy pont választja el őket, ezen a helyen jelenleg a szintén 43 meccset játszott Rotherham United foglalja el.

Millwall az elmúlt hat fordulóban csak egyszer kapott ki – listavezető Watfordtól hazai pályán 2-0-ra –, három döntetlen és két győzelem volt a mérlege ez idő alatt, aminek köszönhetően a csapat játékosai bíznak abban, hogy a következő idényt nem kell megkezdeniük a harmadosztályban (League One).

A Millwall már az előző két idényt is a tabella hátsó részében töltötte, a márciusban menesztett Ian Holloway menedzser irányítása alatt azonban a 2014/15-ös kiírásban jóval gyengébben teljesített még a vártnál is. Neil Harris, aki ideiglenesen átvette a gárda dirigálását, hitet adott a labdarúgóinak, Alan Dunne csapatkapitány szerint pedig, ha most sikerülne kiharcolni a bennmaradást, az a történelemkönyvekbe is bekerülne.

“Tény, hogy nem vagyunk könnyű helyzetben, de most van esélyünk a bennmaradásra” – mondta Dunne klubja hivatalos honlapjának. “Az életünkkel játszunk, muszáj, hogy elvégezzük a munkát. Előbb nyomást kell helyezni ellenfeleinkre, megmutatni, hogy szorult helyzetben is képesek vagyunk játszani. Az előző két évben megúsztuk a kiesés, de ha ezt a bravúrt idén is sikerülne véghezvinni, úgy az a klub legnagyobb megmenekülése lenne.”

A Millwall kedd este a tabella-9. Blackburn Roversszel játszik idegenben, majd fogadja az ötödik Derby Countyt, az utolsó fordulóban pedig a nyolcadik Wolverhampton Wanderershez látogat.

A Blackburn Rovers győzelmét 11/10 szorzóval lehet megjátszani, míg a döntetlenre 5/2, a vendég Millwall sikerére pedig 14/5 az odds.

Forrás: Unibet

Sportfogadás - Unibet

Related Articles

Leave a Reply