Motiváltabb Fradit ígér Thomas Doll

2015. May 2. Saturday in Hírek, Magyar NB I., OTP Bank Liga

Thomas Doll
Doll biztos abban, hogy a Pécs ellen motiváltabban fog pályára lépni a Fradi, mint a Szolnok ellen tette, Robert Jarni pedig nem döntetlent akar játszani a Ferencvárossal, hanem le szeretné győzni a zöld-fehéreket.

A Ferencváros 53 ponttal a második helyen áll a tabellán, 11 ponttal lemaradva a listavezető Videotontól, és három ponttal megelőzve a harmadik MTK-t, és bombaformában várja a Pécs elleni meccset. A bajnokságban tavaly október óta nem szenvedtek vereséget a zöld-fehérek, de pontokat is csupán hat fordulóval ezelőtt hullajtott Thomas Doll csapata.

A német szakember ennek ellenére nem elégedett, hiszen a Szolnok elleni kupaelődöntő visszavágóján szerinte nem tette oda magát minden játékos. “Nem a végeredmény miatt mérgelődtem, ha az számított volna, a bajnokságban szereplő labdarúgókat küldtem volna pályára. A hozzáállást nem tudtam elfogadni, azt, hogy több labdarúgó esélyt kapott a bizonyításra, de meg sem próbált élni a lehetőséggel, pedig egy kupaelődöntőről volt szó” – mondta Doll, majd hozzátette, hogy biztos abban, hogy akiket a Pécs ellen pályára fog küldeni, azok a játékosok mindent beleadnak majd vasárnap.

A pécsiek a kiesés elől menekülnek, jelenleg a 12. helyen állnak 21 ponttal, a 15. helyezett Pápával szemben csak két pont az előnyük, így még messze nem dőlhetnek hátra.

Robert Jarni, a Pécs horvát vezetőedzője szerint a Ferencváros most a legjobb formában lévő magyar csapat, ennek ellenére nem 0-0-ra fognak játszani, hanem győzni szeretnének.

“Nagyon fontos lesz, hogy a meccs folyamán kialakított helyzeteinket megfelelően használjuk ki. Mindenki úgy gondolja, hogyha nem nyerünk, akkor nem történik semmi baj. Ez részben így is van, de azért ne felejtsük el, hogy még nem biztosítottuk be a bennmaradást” – mondta Jarni.

A Pécs győzelmére 6/1, a döntetlenre 3/1, a Ferencváros sikerére pedig 1/2 a szorzó.

Forrás: Unibet

Sportfogadás - Unibet

Related Articles

Leave a Reply