by

Menesztette edzőjét a Charlton

2015. January 13. Tuesday in Angol Championship, Hírek

Bob Peeters
Sorozatban kilencedik tétmérkőzésén is nyeretlen maradt a Charlton Athletic labdarúgócsapata. Ezt a gyenge szériát a klubvezetés sem nézhette tétlenül, s menesztette a másodosztályú csapat menedzserét, Bob Peeterst.

 

A 13-szoros belga válogatott csatár a Cercle Brugge, a Gent és a Waasland-Beveren után tavaly nyáron érkezett Angliába. A Charlton éppen edzőt keresett, José Riga ugyanis csak néhány hónapra vállalta a megbízatást, ez elég volt ahhoz, hogy elkerülve a kiesést a Championship 18. helyéig vezesse a csapatot.

Peeters remekül kezdte menedzseri munkáját, az első 11 bajnokin veretlen maradt együttese. Október közepén a Bournemouth elleni 1-0-s idegenbeli vereséggel megtört a lendület, olyannyira, hogy azóta 13 bajnokin mindössze kétszer tudott nyerni az együttes, legutóbb november 8-án, a Reading otthonában.

A szombati, Brighton elleni hazai 0-1 megpecsételte Peeters sorsát, aki így 25 forduló után, hat győzelemmel, 13 döntetlennel és hat vereséggel, 31 ponttal a 14. helyen adja át csapatát a még ismeretlen utódnak. A Charltonnak már csak a bajnokságra kell koncentrálnia, hiszen a Ligakupától augusztusban (Derby County 0-1), az FA-kupától pedig január 3-án búcsúzott (Blackburn Rovers 1-2).

A Charlton szombaton a 6. helyezett Watford otthonába látogat, a hazaiak győzelmére 1.61 az odds, a döntetlenre 3.75, míg a vendégek sikerére 5.50 szorzóval lehet fogadni. Ami a két csapat egymás elleni mérlegét illeti: a Charlton négy mérkőzés óta nem kapott ki riválisától. 2013 januárjában 4-3-ra győzött idegenben, majd az előző szezonban egy 1-1-es döntetlent követően 3-1-re nyert otthon. De tavaly szeptemberben is hozta a hazai meccsét, az egyetlen gólt Yoni Buyens szerezte büntetőből.

A szombati, Brighton elleni bajnokin nem jutott szóhoz az Újpesttől frissen szerződtetett szerb kapus, Marko Dmitrovics, aki csak a kispadon foglalt helyet. “Nehéz helyzetben vagyunk, mert nem tudunk gólt szerezni. A sima feljutástól messze vagyunk, de jó hajrával még elcsíphetjük az osztályozós hatodik helyet” – nyilatkozta.

Forrás: Unibet

Sportfogadás - Unibet

Related Articles

Leave a Reply