Megragadná a második lehetőséget a Preston

2015. May 7. Thursday in Egyéb, Hírek

Feleslegesen hosszúvá tette saját maga számára a 2014-15-ös szezont a Preston North End labdarúgócsapata.

Generic

A 2011-ben kiesett és negyedik szezonját a harmadosztályban töltő futballcsapat a kezében tartotta az egyenes ági feljutás lehetőségét, öt fordulóval a bajnokság vége előtt még öt ponttal a Milton Keynes Dons előtt állt, ám ez sem volt elég a második hely megszerzéséhez.

A Bristol City elsőségét semmi sem veszélyeztette a Leaguse One-ban, és még az utolsó fordulóban is a Preston állt a második helyen, de meglepetésre kikapott a Colchester United otthonában. A hazaiak ezzel bennmaradtak, a Milton Keynes Dons viszont a Yeovil Town elleni 5-1-es sikerével előzött, és feljutott a Championshipbe.

A Prestonnak maradt a playoff, amelynek elődöntőjében a húsz ponttal mögötte végzett Chesterfield lesz az ellenfele. A csütörtöki első mérkőzésen a házigazda Chesterfield győzelmére 23/10 az odds, a döntetlenre 9/4, míg a Preston vendégsikerére 7/5 szorzóval lehet fogadni.

Simon Grayson menedzser ugyanakkor arra figyelmeztetett, hogy nincs idő a sajnálkozásra, akkor sem, ha a rájátszás műfaja nagyon nem fekszik a Prestonnak, a klub eddig kilenc ilyen lehetőséget is elpuskázott már. Grayson viszont bizakodó, ő a Blackpool, a Leeds United és a Huddersfield Town élén is sikeresnek bizonyult hasonló helyzetben.

“Nagyon gyorsan össze kell kapnunk magunkat, nem az elszalasztott feljutáson kell keseregnünk, hanem a második lehetőséget kell megragadnunk. Az önsajnálatra nincs idő” – mondta.

A Chesterfield nincsen csúcsformában, Paul Cook tanítványai a legutóbbi öt bajnoki közül mindössze egyet nyertek meg. A klub 1999-ben nyert utoljára a Preston ellen, azóta két döntetlen és négy vereség a mérlege. Ősszel hazai pályán 3-3as döntetlenre végeztek a felek, a februári, chesterfieldi összecsapáson pedig a vendégek nyertek 2-0-ra.

Forrás: Unibet

Sportfogadás - Unibet

Related Articles

Leave a Reply