by

Még mindig fiatalít Klinsmann

2016. January 8. Friday in Egyéb, Hírek

Jurgen Klinsmann
Jürgen Klinsmann kísérletező kedve nem hagyott alább, az Egyesült Államok labdarúgó-válogatottjának szövetségi kapitánya újabb fiatalokat szeretne kipróbálni a világbajnoki selejtezőkre készülve.

A szakember a világbajnokság nyolcaddöntője után azonnali átalakításba kezdett, emiatt tavaly volt egy egészen gyenge sorozata, amikor hat meccsből ötször is kikapott együttesével. Emiatt nemcsak a közvélemény fejezte ki elégedetlenségét, de még az amerikai női labdarúgás legendája, a 254-szeres válogatott Abby Wambach is úgy nyilatkozott róla, hogy az utánpótlással egyáltalán nem foglalkozik, Németországban született barátait, Jermain Jonest és Fabian Johnsont pedig csak szívességből hívja be.

Klinsmannt nem nagyon izgatta fel a kritika, a most kihirdetett válogatott keretbe ugyanis csupán egyetlen európai légióst hívott meg: a berlini születésű, 22 éves Jerome Kiesewettert, aki jelenleg a Stuttgart labdarúgója. Tavaly két alkalommal már bemutatkozhatott a Bundesligában, a 2015-16-os szezonban azonban csak a harmadosztályban szereplő Stuttgart II-ben játszott, amely legközelebb, január 24-én a Sonnenhof Grossaspachot fogadja. A hazaiak győzelmére 2.70 az odds, a döntetlenre 3.10, míg a második helyen álló vendégek sikerére 2.40 szorzóval lehet fogadni.,

A csapat jelenleg a harmadosztály 18. kieső helyén áll, így meglepő, hogy az olimpiai válogatott játékost csak úgy elengedték a vezetők az összetartásra. Márpedig Kiesewetter neve szerepel a keretben, és a tervek szerint pályára is lép a január 31-i Izland, illetve a február 6-i Kanada elleni edzőmérkőzésen.

Az egy hónapos carsoni edzőtáborozásra a rutinos játékosok mellett bekerültek újoncok is: Ethan Finlay, Tony Tchani (mindkettő Columbus Crew) és Luis Robles (New York Red Bulls) is. A keret átlagéletkora így 24 év alatt van.

Az amerikai válogatott kerete:

  • Kapusok: Bill Hamid (DC United), Luis Robles (New York Red Bulls)
  • Védők: Kellyn Acosta (Dallas), Matt Besler (Kansas City), Matt Miazga (New York Red Bulls), Eric Miller (Montreal Impact), Tim Parker (Vancouver Whitecaps), Marc Pelosi (San Jose Earthquakes), Matt Polster (Chicago Fire)
  • Középpályások: Fatai Alashe (San Jose Earthquakes), Michael Bradley (Toronto), Mix Diskerud (NYC FC), Jermaine Jones (csapat nélkül), Darlington Nagbe (Portland Timbers), Lee Nguyen (New England Revolution), Tony Tchani (Columbus Crew), Wil Trapp (Columbus Crew)
  • Csatárok: Jozy Altidore (Toronto), Jerome Kiesewetter (Stuttgart), Jordan Morris (csapat nélkül), Khiry Shelton (NYC FC), Gyasi Zardes (LA Galaxy), Ethan Finlay (Columbus Crew).

Forrás: Unibet

Sportfogadás - Unibet

Related Articles

Leave a Reply