by

Magyar válogatott – A hangsúly a jó felkészülésen van

2014. February 24. Monday in EURO-2016, Hírek, Magyar válogatott

A megszólaló három játékos és Pintér Attila szövetségi kapitány is tartózkodott attól a hétfői, telki sajtótájékoztatón, hogy konkrét esélylatolgatásba bocsátkozzon a 2016-os franciaországi labdarúgó Európa-bajnokság selejtezőjének kimenetelét illetően, s mindannyian azt hangoztatták, hogy a magyar csapatnak a lehető legjobban fel kell készülnie és akkor sikeres lehet.

 

“Csak ismételni tudom magam, a sorsolás előtt is elmondtam, nekünk saját magunkkal kell foglalkoznunk. Azt kell megoldanunk, hogy szeptemberre minél erősebb és bátrabb csapatunk legyen” – szögezte le a decemberben kinevezett szakvezető a válogatott játékosok újabb összetartása előtt. “Nem latolgatni kell, hogy mennyi esélyünk van, hanem tennünk kell azért, hogy minél erősebbek legyünk. A felkészülési mérkőzéseken ki kell javítani a hibákat, hogy amikor kemény pontokra megy majd a játék, ne veszítsünk olyan hibákból, amelyekre fel lehet készülni.”

Arra a felvetésre, hogy hamarosan keretet kell hirdetnie a finnek elleni, jövő szerdai barátságos mérkőzésre, s ezzel kapcsolatban akkor is támadások érhetik, ha a külföldieket kihagyja és akkor is, ha rájuk támaszkodik – mondván: akkor meg mire volt jó a sok hazai összetartás -, úgy reagált: megvan a saját elképzelése.

“Az biztos, hogy nem húszan fognak idejönni. Azokat a külföldön játszókat, akikre számítunk, meghívjuk, hogy ők is lássák, merre tart a csapat.”

A kapitány utalt arra, hogy májusban is lesz barátságos mérkőzés, és azon olyan játékosok is szerephez juthatnak, akik most nem.

Az Eb-selejtezős kilátásokra visszatérve azt mondta, ha valaki most meg tudja mondani, hogy szeptemberig milyen erőt fognak képviselni az ellenfelek, az jelentkezzen, felveszi a stábjába.

“Negyven éve mindig ígérgettek, aztán a szurkolók hoppon maradtak…” – tette hozzá.

Juhász Roland azt emelte ki, hogy tisztelni kell az összes ellenfelet.

“Mindig a saját dolgunkra és az adott találkozóra kell figyelni. Legyünk túl az első mérkőzéseken, és aztán lehetőleg egyre több önbizalommal haladjunk előre” – mondta, majd hozzátette: ebben a csapatban jóval több van, mint amit az előző sorozat utolsó mérkőzésein mutatott.

Rudolf Gergely úgy fogalmazott, a selejtezős sorsolás előtt nem foglalkozott azzal, melyik csapattal lenne jó egy csoportba kerülni és melyiket kellene elkerülni.

“Bízom a csapatban. A játékosok, akik itt vannak, olyanok, akik bárki ellen tudnak jó teljesítményt nyújtani. Ha egyben leszünk, és a kapitány mindenkire tud majd számítani, jó eredményeket érhetünk el” – mondta, kérdésre válaszolva pedig kijelentette: természetesen szeretnének visszavágni a románoknak a legutóbbi bukaresti vereségért, de a többi mérkőzésen is mindent el fognak követni a győzelemért.

Nikolics Nemanja arról beszélt, hogy ő is, mint mindenki, jó sorsolásban reménykedett.

“Szerencsénk volt” – szögezte le, de hangsúlyozta, hogy mindig az adott mérkőzésre kell majd koncentrálni.

“A szakmai stáb sok információt fog begyűjteni. Nekünk mindenféleképpen a formát kell tartanunk és mindent meg kell tenni a pályán a győzelemért – mondta. – Ha ez így lesz, meglehet a cél, hogy kijussunk az Eb-re. Ez most még egy kicsit messze van, de az első mérkőzések mindenképpen fontosak.”

A magyar csapat a vasárnapi, nizzai sorsoláson a görögökkel, a románokkal, a finnekkel, az északírekkel és a Feröer-szigetekiekkel került egy selejtezős csoportba.

sgr \ skt \ sjk \ kho

MTI 2014. február 24., hétfő 16:51

Related Articles

Leave a Reply