Lemondott a Rangers edzője

2014. December 17. Wednesday in Egyéb, Hírek

Bejelentette távozását Ally McCoist, a skót Glasgow Rangers labdarúgócsapatának edzője, aki 2011 óta irányította a bajnoki csúcstartót.

Generic

A klub nehéz időket él át, 2012-ben előbb hatalmas adósságai miatt csődöt jelentett, és bár újjászerveződött, a liga a legalsó, azaz a negyedik ligába száműzte.

Az 1872-ben alapított, világrekordot jelentő 54 bajnoki címmel rendelkező klub nem adta fel, megnyerte a negyed-, majd a harmadosztály küzdelmeit is, és bár jól kezdte a skót Championship idei évadát, jelenleg kilenc pont a hátránya a listavezető Hearts mögött.

A Rangers november elején még csak egypontos hátrányban volt a rivális mögött, de amíg a Hearts négy mérkőzést nyert (közte 2-0-ra glasgow-i együttest is legyőzte), addig a vetélytárs kikapott a Queen of the South otthonában, és az Alloa Athletic ellen is csak 1-1-es döntetlent ért el.

McCoist a rossz sorozat miatt felajánlotta lemondását, a vezetők szerint már csak arról kell dönteni, hogy milyen megoldással válnak el egymástól – jelenlegi szerződése egy 12 hónapos felmondási időt tartalmaz, amely alatt a szakember ugyanúgy kapja a fizetését, mint eddig.

Skót lapok szerint a posztra esélyes lehet Steve Clarke, aki pályaedzőként dolgozott korábban a Newcastle, a Chelsea, a West Ham és a Liverpool együtteseinél, vezetőedzői feladatot viszont csak a West Bromwichnál látott el 2012-13-ban. De felmerült Gennaro Gattuso neve is, a világbajnok olasz 1997-98-ban futballozott a Rangersben, edzőként viszont eddig csak rövid időszakokat bírt ki a Sion, a Palermo és a görög OFI csapatainál.

A Rangers szombaton a 10., utolsó helyen álló Livingstont fogadja, a hazaiak győzelmére 1.16 az odds, a döntetlenre 7.00, míg a vendégek sikerére 15.00 szorzóval lehet fogadni.

Forrás: Unibet

Related Articles

Leave a Reply