by

Labdarúgó NB I – Klubrekordot állíthat fel a listavezető Győr – ELŐZETES

2012. October 4. Thursday in Előzetes, Hírek, Magyar NB I., OTP Bank Liga

A klubrekordot jelentő, sorozatban nyolcadik győzelmét szerezheti meg a listavezető Győr a labdarúgó OTP Bank Liga 10. fordulójában, amelyben Pintér Attila együttese a Paks otthonába látogat.

Ugyanakkor a győrieknek várhatóan nehéz dolguk lesz, ugyanis Tomislav Sivic kinevezése óta a Paks négy mérkőzésen hét pontot szerzett, legutóbb például a csütörtöki, Sporting Lisboa elleni Európa Liga csoportmérkőzésre készülő Videotonnal játszott döntetlent.
A Győr korábban kétszer, 1997-ben és 2011-ben produkált hét mérkőzésből álló győzelmi szériát a bajnokságban.
A címvédő, jelenleg második Debrecen a mezőny egyetlen nyeretlen csapatához, a Siófokhoz látogat. A Balaton-partiak a legutóbbi két mérkőzésükön döntetlent játszottak, előbb otthon a Ferencváros ellen, majd az MTK vendégeként.
Az EL-mérkőzést követően a bajnokságban is komoly erőpróba vár a Videotonra, ugyanis azt a Ferencvárost fogadja, amely az előző körben biztosan győzte le a Diósgyőrt.
A gyenge kezdés után formába lendülő Újpest a Pápa ellen sorozatban harmadik bajnoki sikerét gyűjtheti be, a lila-fehérek négy bajnoki óta veretlenek.

A 10. forduló programja:

péntek:
  • Budapest Honvéd – PMFC-Matias 17 ó, v.: Oláh
  • Diósgyőri VTK-MTK Budapest 19 ó, v.: Farkas Á.
szombat:
  • Újpest FC-Lombard Pápa Termál FC 14 ó, v.: Berke
  • MVM Paks-Győri ETO FC 16 ó, v.: Kassai
  • Egri FC-Kecskeméti TE 16 ó, v.: Bognár
  • Szombathelyi Haladás-Kaposvári Rákóczi 18:30 ó, v.: Szilai
vasárnap:
  • Videoton FC-Ferencváros 16:30 ó, v.: Iványi
  • FGSZ Siófok – DVSC-TEVA 18:30 ó, v.: Radványi

A tabella:

  1. Győri ETO FC 9 7 1 1 23- 9 22 pont
  2. DVSC-TEVA 9 6 1 2 16- 7 19
  3. MTK Budapest 9 5 3 1 14- 8 18
  4. Budapest Honvéd 9 5 1 3 17-15 16
  5. Videoton FC 9 4 3 2 10- 7 15
  6. Diósgyőri VTK 9 4 2 3 7- 9 14
  7. Ferencváros 9 3 4 2 12- 9 13
  8. Újpest FC 9 3 3 3 11-10 12
  9. Szombathelyi Haladás 9 3 2 4 14-11 11
  10. MVM Paks 9 2 4 3 14-13 10
  11. PMFC-Matias 9 2 3 4 9-12 9
  12. Egri FC 9 2 3 4 8-13 9
  13. Kaposvári Rákóczi 9 2 3 4 9-15 9
  14. Kecskeméti TE 9 2 2 5 10-16 8
  15. Lombard Pápa Termál FC 9 2 2 5 8-17 8
  16. FGSZ Siófok 9 – 3 6 7-18 3

sgg \ sag

MTI 2012. október 4., csütörtök 9:23

Sportfogadás - Unibet

Related Articles

Leave a Reply