by

Könnyen kapja a gólokat a Millwall

2014. November 10. Monday in Angol Championship, Hírek

Ian Holloway
Az angol másodosztályú Millwall az utóbbi hetekben nem tudott nyerni, és a kapott gólok tekintetében sem lehet elégedett Ian Holloway vezetőedző.

 

A Millwallt jelenleg két pont választja el a kiesőzónától az angol másodosztályú bajnokságban, a visszaesés annak tudható be, hogy az előző három bajnokin mindössze egy pontot szerzett a csapat, miközben nyolc gólt kapott.

A hétvégén a Brentford ellen sikerült ugyan 0-2-ről egyenlítenie Holloway együttesének, de egy öngóllal végül kikapott az együttes. Érdekesség, hogy a Millwall jól tud többgólos hátrányban játszani, néhány héten belül harmadszor egyenlített az ellenfél két vagy többgólos vezetéséről.

A szakvezetőt ez nem vigasztalta, szerinte csapatának meg kellene tanulnia megszereznie a vezetést, mert egészen más futballt tudna mutatni, ha nem kellene rohannia az eredmény után.

“El kell kezdenünk vezetést szerezni a meccseinken, akkor egy egész más Millwallt látnának a szurkolók. Sajnos mostanában túl könnyen érnek el gólt az ellenfeleink” – mondta Holloway, aki most először ismerte el, hogy az ellenfél megérdemelten szerezte meg a három pontot együttese ellen.

Szombaton a 8. helyezett Charlton otthonában lép pályára a Millwall. Arra, hogy a Millwall kiesik az idény végén a másodosztályból, 3.00 az odds, míg arra, hogy az első hatban végez,34.00 szorzó.

Forrás: Unibet

Related Articles

Leave a Reply