Kecskeméten szerepel a listavezető

2014. November 6. Thursday in Hírek, Magyar NB I., OTP Bank Liga

Az éllovas Videotonra vélhetően nehéz mérkőzés vár a labdarúgó OTP Bank Liga 14. fordulójában, mivel az utóbbi időben kifejezetten jól teljesítő Kecskemét vendégeként lép pályára szombaton.

A kecskemétiek az első négy mérkőzésükön pont nélkül maradtak, augusztus 17., diósgyőri vereségük óta azonban nagyot javult teljesítményük, öt győzelem és három döntetlen mellett mindössze egyszer, a második helyen álló MTK-tól kaptak ki.

Ennek ellenére a mérkőzés esélyese a székesfehérvári együttes, amely 13 bajnoki fellépéséből 12-szer hagyta el győztesen a pályát, és magabiztosan, az MTK előtt hat pont előnnyel vezeti a tabellát. A Videoton ráadásul hat eddigi kecskeméti bajnoki összecsapásából négyet megnyert, és csak kettőt veszített el.

A hagyományokat tekintve a pénteki, Budapest Honvéd-Ferencváros mérkőzés emelkedik ki a forduló meccsei közül. A két fővárosi gárda ugyan nem szerepel jól a szezonban – az FTC a hatodik helyen áll, a Honvéd pedig a 13., mindössze három ponttal megelőzve a sereghajtó Haladást -, találkozójuk ugyanakkor mindig komoly presztízsharc. A múlt héten játszott Magyar Kupa-találkozójuk is azt sugallja, hogy kiélezett küzdelem várható a Bozsik Stadionban. A kupában a Ferencváros jutott tovább, ám csak büntetőkkel tudta legyőzni a nemrég edzőt váltó kispestieket.

A fordulóban a második helyen álló MTK az utolsó szombathelyiekhez látogat, a harmadik Újpest a tizedik Puskás Akadémiát fogadja, míg a címvédő, és jelenleg hetedik Debrecen a 15. Dunaújvárost látja vendégül.

OTP Bank Liga, 14. forduló:

péntek:

Budapest Honvéd-Ferencváros 19.00, vezeti: Fábián

szombat:

Kecskeméti TE-Videoton FC 14.00, v.: Iványi
MVM-Paks – Lombard Pápa Termál FC 16.00, v.: Németh
Újpest FC-Puskás Akadémia 16.00, v.: Vad II.
PMFC-Matias – Győri ETO FC 18.00, v.: Szabó
DVSC-TEVA – Dunaújváros Pase 20.00, v.: Pintér

november 9., vasárnap:

Szombathelyi Haladás-MTK Budapest 16.30, v.: Andó-Szabó
Diósgyőri VTK-Nyíregyháza Spartacus 18.30, v.: Kassai

………………………………………

scp \ sgr \ bpt

MTI 2014. november 6., csütörtök 11:08

Sportfogadás - Unibet

Related Articles

Leave a Reply