Júlio César a Toronto FC-be igazolt

2014. February 16. Sunday in Egyéb, Hírek

Az észak-amerikai profilabdarúgó-bajnokságban (MLS) szereplő kanadai Toronto FC csapatához szerződött Júlio César, a brazil válogatott első számú kapusa.
Julio Cesar

Julio Cesar az MLS-ben folytatja a pályafutását.

A klub hivatalos honlapja szerint a 34 éves játékos fél évre kölcsönbe érkezik a másodosztályú Queens Park Rangerstől, ahol Robert Green mögött nem jutott szóhoz, és nem élvezte Harry Redknapp menedzser bizalmát.

“Júlio César szerződtetésével rövid és hosszú távon egyaránt erősödött a csapatunk, hiszen képessége és tapasztalata sokat segíthet rajtunk” – nyilatkozta a Toronto vezérigazgatója, Tim Bezbatchenko. “Elkötelezettek vagyunk az iránt, hogy a Torontó csapata győztes kultúrával rendelkezzen, és kevés olyan játékos van a világon, aki olyan sikeres múlttal rendelkezik, mint Júlio. Elképesztően boldogok vagyunk, hogy sikerült szerződtetnünk.”

Toronto FC az egyetlen nem amerikai csapat, amely az MLS-ben szerepelhet, a keretben olyan neves játékosok találhatók még, mint a skót válogatott Steven Caldwell vagy az angol csatár Jermain Defoe.

Júlio César eddig 77 alkalommal játszott a brazil válogatottban, amelyben a 2004-es Copa Américán mutatkozott be, és kiváló védéseivel kontinensbajnoki címhez segítette az együttest. 2009-ben és 2013-ban tagja volt a Konföderációs-kupát megnyert csapatnak, részt vett a 2006-os és a 2010-es világbajnokságon is.

Játékosként nyolc szezont töltött a Flamengóban, amellyel négyszer is bajnok lett, szerepelt az Interben, a milánói együttessel 14 trófeát nyert, köztük öt bajnoki aranyat, három olasz kupát, egy Bajnokok Ligája-címet és egy klubvilágbajnokságot. Két alkalommal (2009 és 2010) is az év kapusának választották a Serie Aban.

Minden bizonnyal ott lesz a nyári, hazai rendezésű vébén is, ahol Brazília az A csoportban Mexikóval, Kamerunnal és Horvátországgal játszik. A június 12-i nyitómérkőzésen az európai rivális lesz az ellenfél, Brazília győzelmére az odds, a döntetlenre , míg a horvátok sikerére szorzóval lehet fogadni.

Forrás: Unibet

Related Articles

Leave a Reply