by

Iraknak lenne miért visszavágnia

2015. January 30. Friday in Egyéb, Hírek

Már a végjátéknál tart az idei labdarúgó Ázsia-kupa sorozata, a szombati, Koreai Köztársaság-Ausztrália finálé előtt pénteken még megrendezik a bronzmérkőzést, amelyen az Egyesült Arab Emírségek és Irak együttese találkozik az ausztráliai Newcastle-ben.

Generic

A két csapat egyaránt a második helyen végzett csoportjában, két-két győzelem mellett egy-egy vereség is becsúszott Irán, illetve Japán ellen. A negyeddöntőben aztán a keresztbe játszásnak köszönhetően a csoportgyőztesek kulloghattak haza szomorúan: az Emirátusok válogatottja 1-1-es döntetlent ért el Japánnal, Irak 3-3-as döntetlent játszott Iránnal, és az esélytelenebbnek tartott felek végül tizenegyesekkel a legjobb négy közé jutottak.

Ott aztán mindketten 2-0-s vereséget szenvedtek a finalistáktól, így meg kell elégedni a bronzéremmel, ami a felek futballtörténelmét illetően nagyon komoly eredménynek számítana.

Az Emírségek csapata eddig egyszer volt dobogós, még 1996-ban a második helyen zárt, az irakiak ennél is jobban szerepeltek, 2007-ben ugyanis nem találtak legyőzése, és végül megnyerték a tornát.

Az Egyesült Arab Emírségek szövetségi kapitánya, Mahdi Ali reméli, hogy sikerült tanulni az elődöntő leckéjéből. “Játékosaim nagy nyomás alatt játszottak, hiszen megterhelte őket, hogy háromnaponta pályára kellett lépniük. Sajnos nem koncentráltunk a kritikus pillanatokban, az első negyedórában két gólt is kaptunk az ausztráloktól, és innen már nem tudtunk visszajönni. A tanulságot leszűrtük: ha nem koncentrálunk 90 percet át és hibázunk, akkor kikapunk”- nyilatkozta.

Csapatának győzelmére 2.30 az odds, a döntetlenre 3.20, míg Irak sikerére 3.30 szorzóval lehet fogadni. A legutóbbi két, egymás elleni meccsen Irak volt a szenvedő fél: 2013-ban az Öböl-kupa döntőjében, hosszabbítás után szenvedett 2-1-es vereséget, tavaly pedig ugyanezen sorozat csoportkörében kapott ki 2-0-ra a vetélytárstól. Akkor mindkét gólt Ali Mabkhout szerezte.

Forrás: Unibet

Related Articles

Leave a Reply