Ibrahimovic, Matic vagy Neymar lehet a győztes

2013. December 9. Monday in Egyéb, Hírek

A Paris Saint-Germain sztárja, a svéd Zlatan Ibrahimovic, a FC Barcelona brazil csatára, Neymar, illetve Nemanja Matic, a Benfica szerb középpályása maradt versenyben a 2013-as Puskás-díjért.

 

A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) hétfő délután honlapján hozta nyilvánosságra, hogy az eredetileg tízes listán ennek a három futballistának a találata kapta a legtöbb szavazatot, mostantól pedig új voksolás kezdődik, amely egészen a FIFA január 13-i zürichi díjátadó gálájáig tart.

A díj legnagyobb esélyese Ibrahimovic, aki tavaly novemberben az angolok elleni barátságos mérkőzésen csaknem 30 méterről, fantasztikus mozdulattal ollózott a kapuba. Neymar a Konföderációs Kupán, júniusban szerzett góljával került fel a listára – 18 méterről bombázott a kapuba a japánokkal szembeni találkozón -, Matic pedig azzal, amelyet a Porto elleni bajnoki rangadón ért el, amikor a visszafejelt labdát hatalmas erővel lőtte a hálóba.

Joseph Blatter, a FIFA elnöke 2009. október 20-án, a felcsúti Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémián jelentette be, hogy a FIFA Puskás-díjat alapít, mellyel az év legszebb góljának szerzőjét jutalmazza. A díjnyertes gólról internetes szavazás dönt, a győztes minden évben a FIFA “Év játékosa” gálán veheti át a díjat.

Elsőként Cristiano Ronaldo kapta meg a trófeát 2009-ben, a Manchester United színeiben szerzett találatáért. A portugál csatár Puskás Ferenc özvegyétől vehette át a legszebb gólért járó díjat. 2010-ben Hamit Altintop győzött, 2011-ben Neymar, míg tavaly a szlovák Miroslav Stoch.

sgg \ sgr \ sag

MTI 2013. december 9., hétfő 14:32

Sportfogadás - Unibet

Related Articles

Leave a Reply