by

Horvát játékost igazolt a Fradi

2014. May 28. Wednesday in Hírek, Magyar NB I., OTP Bank Liga

A Ferencváros labdarúgócsapata hivatalos honlapján jelentette be, hogy leigazolta a horvát Tomislav Havojicot. A 25 éves támadó középpályás gyakorlatilag az első igazolás a következő szezonra. A másodedző, Ralf Zumdick hosszabbított.

Generic

Tomislav Havojic a Dinamo Zagreb akadémiáján nevelkedett, a Dinamo felnőttcsapatában azonban csak egyszer lépett pályára. Később szerepelt a Lokomotiva, a Slaven Belupo és az Istra együttesében is. Legutóbbi egyesületében, a horvát első osztályú Istrában két szezon alatt 54 mérkőzésen lépett pályára, ezeken a mérkőzéseken kilenc gólt lőtt és négy gólpasszt adott. A játékos remek teljesítményével felkeltette a Thomas Doll vezette szakmai stáb figyelmét is, ennek hatására pedig a Ferencváros leigazolta a játékost. Havojic a felnőtt válogatottig ugyan nem jutott el, de a korosztályos csapatok közül U16-tól U19-ig mindegyikben válogatott volt.

Közben a Thomas Doll-lal együtt érkezett Ralf Zumdick másodedző szerződését jövő nyárig meghosszabbította az FTC, így a két német szakvezető, valamint Máté Csaba a következő szezonban is változatlan stábot alkothat.

“Ismét nagyon boldogan köteleztem el magam” – kezdte Zumdick, aki januárban kezdte el a szakmai stábbal a munkát, de ahogy ő fogalmazott, annak még közel sincs vége.

“Még ebben a szezonban is nagyon fontos feladataink vannak, hiszen a hétvégén meg kell vernünk a Paksot, hogy a Fradi ismét részese legyen az európai futballnak. Thomas Doll-lal és Máté Csabával rengeteg tervünk van, amit szeretnénk a jövőben megvalósítani. Különösen izgalmas ebben a klubban dolgozni, és remélem, hogy nagyon sikeresek leszünk a csapattal. Egy biztos: komoly céljaink vannak itt” – fogalmazott a német szakember.

A Fradi U21-es csapata szerdán a Diósgyőrt látja vendégül, a hazaiak győzelmére 2.05 az odds, a döntetlenre 3.80, a miskolciak sikerére pedig 2.87 a szorzó.

Forrás: Unibet

Related Articles

Leave a Reply