Hollandia az utolsó percekben fordított, és nyert

2014. June 30. Monday in Hírek, Világbajnokság 2014

Wesley Sneijder
A holland labdarúgó-válogatott 2-1-re, az utolsó percekben fordítva legyőzte Mexikót a brazíliai világbajnokság nyolcaddöntőjében, így továbbjutott, míg a közép-amerikai együttes búcsúzott.

 

Mindkét csapat veretlenül teljesítette a csoportkört, de Mexikó csak csoportmásodik lett a házigazda Brazília mögött. Mivel az amerikaiak az elmúlt öt alkalommal, amikor eljutottak a 16 közé, rendre kiestek, és most ezen szerettek volna változtatni. Ennek érdekében jól is kezdték a mérkőzést, már az első percekben két gólt is szerezhettek volna. Az első játékrész azonban csak mexikói fölényt hozott, de gólt nem, míg Robin van Persie-éknek semmi nem jött össze, nem játszottak jól.

A fordulás után azonban Giovanni dos Santos gyorsan vezetéshez juttatta övéit egy remek távoli lövés után. Az “aztékok” ezután is támadásban maradtak, de újabb gólt nem tudtak szerezni, míg Hollandia nagyon lassan talált magára.

Az egyenlítő gólra egészen a 88. percig, ekkor Wesley Sneijder 15 méterről bombázott a kapu jobb oldalába. Aztán a hosszabbításban jött az újabb fordulat, az addig nagyon agilisan játszó Arjen Robben büntetőt harcolt ki, amit a csereként beálló Klaas Jan Huntelaar nagyon magabiztosan értékesített, így továbbjuttatta Hollandiát, Mexikónak pedig csak a szimpatikus vesztes szerepe maradt.

Robben – aki az első félidő végén nem kapott büntetőt, pedig szabálytalanul állították meg a közép-amerikai védők – a találkozó után elmondta, hogy bízott Huntelaarban.

“Általában magabiztosan lövöm a büntetőket, de most velem szemben szabálytalankodtak” – mondta a Bayern München klasszisa. “Biztos voltam abban, hogy Huntelaar betalál, és egyben úgy éreztem, eljött az ő pillanata. Majdnem elsírtam magam, amikor belőtte. Nagyon akartuk a sikert, büszke vagyok a srácokra, nagyot küzdöttünk.”

Franciaország győzelmére Nigéria ellen 1.45 az odds, míg a döntetlent 4.50, esetleges vereségét pedig 8.50 szorzóval lehet megjátszani. A találkozót hétfőn rendezik.

Forrás: Unibet

Related Articles

Leave a Reply