by

Győzelemmel gyógyulna az ETO

2014. October 7. Tuesday in Egyéb, Hírek

Varga Roland
Nincsen jó passzban a Győri ETO labdarúgócsapata, amely a magyar NB I-ben kilenc mérkőzése közül mindössze hármat tudott megnyerni és egy döntetlen mellett ötször is vereséget szenvedett.

 

A tavalyi bajnokságot második helyen záró, az aranyéremről éppen csak lemaradt együttesnél komolynak tűnik a válság: az MTK-tól hazai pályán elszenvedett 2-1-es vereség után nem sikerült felállni Felcsúton sem, múlt pénteken a Puskás Akadémia szintén 2-1-re győzött.

Az összecsapás után Horváth Ferenc vezetőedző felajánlotta lemondását a Győri ETO tulajdonosának, Tarsoly Csabának, kérdés, hogy marad a szakvezető, vagy a korábbi sikeredző, a közelmúltban leváltott szövetségi kapitány, Pintér Attila visszatér.

A csapatra kedden újabb fellépés vár, a Ligakupában a másodosztályú Csákvár lesz az ellenfél, akivel szemben egy esetleges győzelem nyugtatóan hathat. A hazaiak győzelmére 1.16 az odds, a döntetlenre 6.50, míg a Fejér megyei vendégek sikerére 10.00 szorzóval lehet fogadni.

A győriek eddig még veretlenek a sorozatban, ugyan a Honvéddal csak 3-3-as döntetlent értek el hazai pályán, de idegenben 4-1-re verték a Gyirmót együttesét.

A Csákvár nyeretlen a Ligakupában, a Gyirmót elleni 1-1-es döntetlen után az akkor még Bognár György vezette együttes belefutott egy 7-3-as vereségbe Kispesten. A másodosztályban sem brillírozik az együttes, nyolc bajnokin mindössze nyolc pontot szerzett (legyőzte 4-0-ra a Békéscsabát és 2-0-ra a Soroksárt, illetve 1-1-re végzett a Szigetszentmiklóssal és 0-0-t ért el a ZTE ellen), ezzel a 13. helyen szerénykedik.

Ráadásul új edzőt is kapott, Bognár György ugyanis néhány napja azt kérte a vezetőktől, hogy miután egy kiállítását követően a fegyelmi bizottsági ülésen úgy érezte, az edzők és a bírók között nincs partneri viszony, inkább szakmai igazgatóként dolgozna tovább. Három év után így már a pénteki, Zalaegerszeg elleni bajnokin sem ő, hanem Toldi Gábor látta el a vezetőedzői feladatokat.

Forrás: Unibet

Sportfogadás - Unibet

Related Articles

Leave a Reply