Grazból igazol edzőt a Leeds

2014. September 22. Monday in Angol Championship, Hírek

Neil Redfearn
Három hete, mindössze hat mérkőzést követően menesztette a Leeds United labdarúgócsapata Dave Hockaday menedzsert, akivel a klub egy bajnoki győzelmet tudott aratni 70 nap alatt. A szebb időket is megélt klubot azóta Neil Redfearn irányítja megbízott szakvezetőként, de úgy tűnik, a vezetés megtalálta az ideális utódot.

 

Az osztrák Sturm Graz 46 éves szakvezetőjének, Darko Milanicnak az érkezését az angol lapok már pedzegették, de a szakember csak egy vasárnapi, ausztriai sajtótájékoztatón ismerte el, hogy elfogadta az ajánlatot.

Milanic játékosként hét éven át szolgálta a Sturmot, a 42-szeres szlovén válogatott 2004-ben kezdte el az edzősködést, és a Promorje, majd a Gorica együttese után 2008 és 2013 között a Maribort irányította. Vele a csapat négy bajnoki aranyat, három kupagyőzelmet és két szlovén Szuperkupát nyert. Tavaly nyáron fogadta el a Sturm ajánlatát, de csak az 5. helyen zárt a 2013-14-es szezonban.

A Graz sportigazgatója, Gerhard Goldbrich azt mondta, megértik Milanic távozását, hiszen a Leeds egy edző számára sokkal nagyobb lehetőséget kínál, mint bármelyik osztrák csapat. “Egyelőre csak három jelöltünk van, a végső döntés néhány napot még biztosan igénybe vesz, de nem szeretnénk tűzoltást végezni, végleges megoldásra van szükségünk” – jelentette ki. A csapat kedden a Regionalligában szereplő Austria Salzburg otthonában játszik kupamérkőzést, majd szombaton a Rheindorf Altach elleni hazai bajnoki következik, a hírek szerint ideiglenesen az amatőrcsapatnál dolgozó másodedző, Günther Neukirchner irányítja a csapatot.

Milanic mellett távozik segítője, Novica Nikcevic is, aki szintén Leedsben folytatja.

“Emberileg is nagy veszteség ér bennünket, de nagyon köszönöm Milanic az elmúlt 14 hónapban végzett munkáját. A Leeds irányítása nem lesz könnyű feladat, de jól felkészült szakemberről van szó” – nyilatkozta róla a Sturm elnöke, Christian Jauk.

A Leeds nyolc forduló után 13 ponttal a 11. helyen áll a Championshipben, végső győzelmére 51.00 az odds, a Norwich elsőségére 4.50, a Nottingham sikerére 6.50, míg a Derby County diadalára 7.00 szorzóval lehet fogadni.

Forrás: Unibet

Related Articles

Leave a Reply