by

Egységben az erő a hollandoknál

2014. June 27. Friday in Hírek, Világbajnokság 2014

Robin van Persie
A holland válogatott első két mérkőzésen nyolc gólt szerzett, ebből hatot Robben és Van Persie jegyzett. Az utolsó meccsen két fiatal játékos talált be.

 

A Manchesteriek sztárja sárga lapjai miatt nem játszhatott a csoport utolsó mérkőzésén, így Louis van Gaal szövetségi kapitány még a korábbinál is bátrabban dobta be a mélyvízbe fiatal játékosait a Chile elleni összecsapáson. A fiatalok nem okoztak csalódást, az Oranje góljait a 24 éves Fer és a 20 éves Depay szállították a 2-0-ra megnyert találkozón.

A narancssárgák szövetségi kapitánya szerint eddig hozzák a kötelezőt és készek a folytatásra: “Sokak számára meglepő lehet a játékunk, de számunkra nem az. Magabiztosan érkeztünk Brazíliába, tudtuk, hogy képesek vagyunk továbbjutni a csoportból. A következő szakasz már másfajta koncentrációt kíván, de készen állunk” – mondta a Norwich Cityben játszó Fer.

A szakvezető szavaival egyetértett a chileiek ellen először a kezdő tizenegybe jelölt Wijnaldum is: “Az emberek általában csak ránéznek a kezdőcsapatra, és az alapján ítélkeznek, hány ismert játékost találnak. Hajlamosak elfelejteni, hogy ez csapatjáték, márpedig a mi erőnk éppen ebben áll” – mondta a PSV Eindhoven középpályása.

A nyolcaddöntőben Mexikó akadályozhatja meg a holland álmok beteljesülését, a közép-amerikaiak utolsó gólját az ismét csak csereként számításba vett Javier Hernandez szerezte. Az Angliában légióskodó támadó első gólja volt a vb-n, mely nagy terhet vett le a válláról:

“Nagy kő esett le a szívemről, mert az idei szezon a klubcsapatommal nagyon kemény volt. Önbizalomhiánnyal küszködtem, de ennek most már vége. A siker ellenére nyugodtnak kell maradnunk, mert ha történelmet akarunk írni, ahhoz le kell győznünk Hollandiát. Ha a megkezdett úton megyünk tovább, sikerülhet” – nyilatkozta Hernandez.

Hollandia győzelmére 2.10 odds mellett lehet fogadni, a döntetlen szorzója 3.50, Mexikó diadalára 3.80 az odds.

Forrás: Unibet

Sportfogadás - Unibet

Related Articles

Leave a Reply