by

Egyesével erősít a Diósgyőr

2014. July 16. Wednesday in Hírek, Magyar NB I., OTP Bank Liga

Csütörtökön a bolgár Liteksz Lovecs ellen folytatja európai kupaszerelését a Diósgyőri VTK labdarúgócsapata.
Tomislav Sivic

A DVTK szépen lassan erősítgeti keretét.

Amíg a magyar együttes a máltai Birkirkarát verte egy nehéz hazai mérkőzés (2-1) után nagyon simán idegenben (4-1), addig a bolgárok egy moldovai 0-0-s döntetlen után otthon nyertek 3-0-ra a Veris Chisinau ellen.

A DVTK körről körre próbál erősíteni, ugyan a sajtó által beharangozott nevek közül sem a lett Tarmo Kink, sem az elefántcsontparti Georges Griffiths nem érkezett, de a klub szerződtette az NB II-es Szigetszentmiklóstól igazolt csatárt, Takács Tamást, akit be is nevezett az Európa Liga második selejtezőkörére.

“Sajnos nem rohangálnak szerződés nélkül olyan minőségi futballisták, akikre nekünk szükségünk lenne” – jelentette ki Árki Gábor sportigazgató. A legfrissebb igazolás Bognár István, a 23 éves középpályás az előző szezonban 26 NB I-es mérkőzésen két gólt szerzett a Mezőkövesd színeiben, kedden pedig már Diósgyőrben edzett, és be is jelentették szerződtetését. A bolgárok elleni továbbjutás esetén, az EL harmadik körében akár már Bognárra is számíthat Szivics Tomiszláv vezetőedző.

A hét végén két próbajátékos is érkezett, az egykori román U21-es válogatott Ioan Mera az elmúlt két szezont a Sageata Navodari és a Poli Timisoara román élvonalbeli csapatainál töltötte, míg a horvát és montenegrói útlevéllel is rendelkező Aleksandar Kapisoda a Mogren Budva 25 éves védője, más kérdés, hogy egyikük sem kellett a szakmai stábnak.

Ami a Liteksz együttesét illeti, a bolgárok az utóbbi időben nem sok sikert értek el nemzetközi téren. 2010-11-ben a BL-selejtező 3. fordulójában a szlovák Zilina búcsúztatta az együttest, majd kiesve az Európa Liga selejtezőjében a Debrecentől is kettős vereséget szenvedtek. A legutóbbi kupaszerepléskor hasonló volt a helyzet: akkor a BL-ben a lengyel Wisla Krakkow nyert kétszer ellene, az EL-selejtező playoff körében pedig a Dinamo Kijev győzte le oda-vissza.

A bolgárok csütörtök esti győzelmére 1.72 az odds, a döntetlenre 3.50, míg a Diósgyőr idegenbeli sikerére 4.00 szorzóval lehet fogadni.

Forrás: Unibet

Sportfogadás - Unibet

Related Articles

Leave a Reply