by

Conte lett az olasz szövetségi kapitány

2014. August 14. Thursday in Egyéb, Hírek

Antonio Conte
A Juventustól néhány hete távozó Antonio Conte két évre vállalta el az olasz labdarúgó-válogatott irányítását, évenként 3,4 millió eurót kereshet szövetségi kapitányként.

 

Az olasz szakember az elmúlt három szezont a Juventusnál töltötte, és mindhárom idény végén bajnoki címet szerzett a torinóiakkal. Idén már nemzetközi sikereket is vártak volna a Juventus vezetői, akik nehezen emésztették meg, hogy a csapat már a csoportkörben búcsúzott a gárda a Bajnokok Ligájában, és később az Európa Ligában is csak az elődöntőig jutott, holott a finálét hazai pályán játszhatta volna le.

A szezon végén egyre megszaporodtak a pletykák, melyek szerint a vezetés bizalma megingott a szakemberben, más hírek szerint Contének esett olyannyira rosszul a bizalmatlanság, hogy a váltás mellett döntött. A szakember júliusban bontotta fel szerződését a klubbal, és neve azonnal felmerült, mint Cesare Prandelli utóda.

Prandelli azok után állt fel a válogatott kispadjáról, hogy a squadra azzurra alaposan leszerepelt a brazíliai világbajnokságon, ahol már a csoportkörben búcsúra kényszerült. Prandellivel együtt lemondott az olasz labdarúgás vezetése is, az új vezérkart a héten választották meg.

A szövetség új elnökének, Carlo Tavecchiónak az első és egyben legfontosabb feladata az volt, hogy meggyőzze Contét, ám a hírek szerint ez első körben nem sikerült. A szövetség által kínált fizetést kevesellte állítólag a szakember, és végül szponzorok siettek a szövetség segítségére, megduplázva annak ajánlatát. A hírek szerint Conte 3,4 millió eurót fog keresni szezononként.

A szakvezető két évre írt alá, vagyis a 2016-os Európa-bajnokságig, első feladata, hogy kijuttassa az olaszokat a franciaországi eseményre. A selejtezők az ősszel kezdődnek. Arra, hogy az olaszok nyerik a két év múlva megrendezésre kerülő Eb-t, 11.00 az odds, míg a vb-címvédő németek végső sikerére 4.00 a szorzó.

Forrás: Unibet

Sportfogadás - Unibet

Related Articles

Leave a Reply