by

Az MTK-ból igazolt a Heerenveen

2014. January 4. Saturday in Hírek, Holland Eredivisie

A holland élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Eredivisie) szereplő Heerenveennél folytatja pályafutását Varga Szabolcs, aki az MTK-nak intett búcsút.

Generic

Mészöly Géza, a magyar U19-es válogatott szövetségi edzője szerint a szélső jó döntést hozott.

A 18 éves bal oldali középpályás alapembernek számít a korosztályos válogatottban, mellyel idén a hazai rendezésű Európa-bajnokságra fog készülni. A 2013/14-es szezonban ugyan nyolc NB I-es találkozón pályára lépett az MTK-ban, Garami József azonban csak csereként számított eddig a technikás, gyors labdarúgóra.

A holland klub négyéves szerződést kötött Vargával, akinek a beilleszkedésben majd a magyar-nigériai Kenneth Otigba segíthet – utóbbi fiatal kora ellenére idén már alapemberré nőtte ki magát, négy gólja is van.

Mészöly szerint Varga, aki évek óta egy külföldi szerződésről álmodik, meg fogja ragadni a lehetőséget, a holland bajnokság pedig még feküdhet is stílusának. Több dologban is kell még fejlődnie a szélsőnek, aki a magyar élvonalban az idei szezonban két gólt is szerzett.

“Fontos szempont, hogy a fiatal játékosok olyan klubhoz kerüljenek, ahol jó esélyük van a rendszeres szereplésre, és ezt a Heerenveennél adottnak érzem” – idézi az mlsz.hu Mészölyt. “Szabi már az MTK-ben is egyre több lehetőséghez jutott ősszel, sokat fejlődött Garami József kezei alatt.

Hollandiában a klubok többsége tizenévesen is be meri dobni a mélyvízbe a fiatalokat, remélhetőleg tétmérkőzéseken is lehetőséghez jut tavasszal, bízom benne, hogy nemcsak ő, de a válogatott is sokat tud majd profitálni a klubváltásból.”

A Heerenveen jelenleg ötödik a holland élvonalban, az éllovas Ajax nyolc ponttal előzi meg. A 19. fordulóban, január 18-án majd a Roda JC látogat Otigbáékhoz. A hazaiak sikerét 1.61 szorzóval lehet megjátszani, míg a döntetlenre 4.20, a vendégek győzelmére pedig 4.75 az odds.

Forrás: Unibet

Related Articles

Leave a Reply