Anelka Brazíliában folytathatja

2014. April 6. Sunday in Egyéb, Hírek

Nicolas Anelka

Egy hónappal azt követően, hogy a West Bromwich Albion labdarúgócsapata azonnali hatállyal felbontotta Nicolas Anelka szerződését, a francia csatár újra pályára léphet, ezúttal Brazíliában.

 

Az Európa-bajnok támadó pályafutása során szinte csak szuperklubban játszott: megfordult a Paris Saint-Germain, az Arsenal, a Real Madrid, a Liverpool, a Manchester City, a Fenerbahce, a Bolton, a Chelsea és a Juventus együtteseiben. Egy rosszul sikerült sanghaji kitérő után tavaly nyáron igazolt a WBA-hoz, de tizenkét mérkőzésen csupán kétszer volt eredményes.

Egyik találata után, a december 28-i, West Ham United elleni bajnokin olyan kézmozdulatot tett, ami miatt az Angol Labdarúgó Szövetség öt mérkőzésre eltiltotta. Sőt, a klub is megbüntette, mire válaszul Anelka a Twitteren bejelentette távozását.

Az új csapata a brazil Atletico Mineiro lehet, legalábbis a klubelnök Alexandre Kalil azt jelentette be, hogy szerződtette a játékost. “Anelka már a keretünk tagja” – nyilatkozta Kalil, ez pedig azt jelenti, hogy a tavalyi Libertadores-kupa-győztes, Belo Horizonte-i klub tovább erősödött.

Az együttes keretében ott van ugyanis a Barcelona és a Milan egykori klasszisa, a világbajnok Ronaldinho, a válogatott csatár, Jo, illetve a Valenciától kölcsönvett argentin válogatott Nicolás Otamendi is. Anelka korábban hét ligában szerepelt, a brazil lehet a nyolcadik.

Az Atletico Mineiro vasárnap este a helyi állami liga döntőjének első mérkőzésén a Cruzeirót fogadja. A keretben még nem szerepel Anelka, így ő nem lép pályára, de a csapatkapitány Réver, az argentin Jesús Dátolo, Rosinei és Fernandinho sem egészséges. Ronaldinho játéka szintén kérdéses, ő ugyan edzett, de a klub hivatalos honlapja szerint a jobb lábában fájdalmat érez.

Az Atletico Mineiro győzelmére 2.50 az odds, a döntetlenre 3.20, míg a vendég Cruzeiro sikerére 2.62 szorzóval lehet fogadni.

Forrás: Unibet

Sportfogadás - Unibet

Related Articles

Leave a Reply