Ajkán menetelhet tovább az Újpest

2014. October 29. Wednesday in Hírek, Magyar kupa

Simon Krisztián
Az egyre inkább magára találó Újpest labdarúgócsapata a másodosztályban a 13. helyen álló Ajkához látogat a Magyar Kupa nyolcaddöntőjében, amely nem oda-visszavágós párharc, a továbbjutás egy meccsen dől el.

 

A gyengébb idénykezdet után összeállt az Újpest, magára talált a csapat, a hétvégi fordulóban is győzni tudott a Nyíregyháza ellen, és már az ötödik helyen tanyázik a bajnokságban, megelőzve többek között az ősi rivális Ferencvárost is. A Magyar Kupában is versenyben van még az együttes, sőt, a sorsolásnál szerencséje is volt, ugyanis a Budaörs, a Himesháza és a Haladás után a nyolcaddöntőben is egy verhető ellenféllel játszik, Ajkára látogat szerdán a lila-fehér gárda. Igaz, legutóbb nem tudta legyőzni alacsonyabb osztályú ellenfelét az Újpest, hiszen szeptemberben a Ligakupában idegenben 2-2-es döntetlent játszott egymással a két csapat.

Nebojsa Vignjevic, az újpestiek vezetőedzője a klub honlapjának elmondta, hogy a szerdai mérkőzést komolyabban veszik majd, mint a legutóbbi ajkai összecsapást.

“Mi vagyunk a címvédők, ismét törekszünk arra, hogy a fináléig meneteljünk a Magyar Kupában. Az ajkai találkozó remek főpróbája lesz a vasárnapi MTK elleni rangadónak, és mindkét meccset szeretnénk megnyerni. Ajkai továbbjutásunk esetén még jobb hangulat lesz az öltözőben, még motiváltabbak lennének a játékosaim a bajnokságban második helyezett csapat ellen” – fogalmazott Vignjevic. A szakember hozzátette, hogy Ajkán a legjobbat kell kihoznia magából minden játékosnak, nem szabad hibáznia senkinek, ugyanis a továbbjutás sorsa egy mérkőzésen dől el.

Az Ajka a másodosztályban a hétvégén 1-0-ra kikapott a Szeged vendégeként, és visszacsúszott a tabellán a 13. helyre. A szerdai meccsen a hazai pályán játszó Ajka győzelmére 6.00 az odds, a döntetlenre 4.33, az Újpest sikerére pedig 1.40 a szorzó.

Forrás: Unibet

Related Articles

Leave a Reply