by

A gól lehet a kecskeméti siker titka

2015. April 10. Friday in Hírek, Magyar NB I., OTP Bank Liga

Bekő Balázs
Története eddigi legjobb NB I-es szereplését érheti el a Kecskeméti TE labdarúgócsapata, amely 22 forduló után az OTP Bank Liga hatodik helyén áll, és mindössze négy pont választja el a címvédő, és negyedik helyezett Debrecentől. A Bács-Kiskun megyeiek szenzációsan szerepelnek tavasszal, teljesítményük csak a dobogó harmadik fokán álló Ferencvároshoz mérhető: négy győzelem mellett csupán egyszer veszítettek pontokat, legutóbb, egy hete ugyanis csak 1-1-es döntetlenre futotta erejükből a Győri ETO ellen.

Bekő Balázs vezetőedző csapata péntek este hazai pályán folytathatja a nagy menetelést, éppen a Debrecen ellen, egy esetleges győzelem azt jelentené, hogy a minimálisra csökkenne a felek közötti különbség.

A hazaiak győzelmére 3.60 az odds, a döntetlenre 3.25, míg a Debrecen idegenbeli sikerére 1.95 szorzóval lehet fogadni.

A Kecskemét az első három hazai bajnokiját egyaránt megnyerte a Loki ellen, ráadásul gólt sem kapott (3-0, 1-0, 3-0), 2011 óta azonban nem jött össze a győzelem, de még a gólszerzés sem a Széktói stadionban (0-1, 0-0, 0-3). A statisztikából azt is leszűrhetnénk, hogy ha gólt szerez a hazai csapat, akkor nyer, ez pedig jó hír lehet, hiszen a legutóbbi nyolc bajnokiján egyaránt eredményes volt. Utoljára novemberben fordult elő a 90 percnyi gólképtelenség, de az is elég volt egy Videoton ellen 0-0-s döntetlenhez.

A Debrecen felemás arcát mutatta eddig tavasszal, öt meccsből háromszor gólt sem szerzett, de amíg ez a Pécs és az Újpest ellen egy-egy pontot ért, Szombathelyen a vereséget jelentette (0-2). Kondás Elemér több alapemberére sem számíthat, Máté Péter sérülés után lábadozik, míg Rene Mihelic és Ibrahima Sidibe eltiltását tölti.

A hazaiaknál is akad egy hiányzó, Bebeto begyűjtötte ötödik sárga lapját, így neki automatikusan ki kell hagynia egy mérkőzést.

Forrás: Unibet

Related Articles

Leave a Reply